|
|
|
|
Kunszentmiklósi tiltakozás az éleslövészetek ellen
|
1990. június 8., péntek - Kunszentmiklós lakossága nevében a
városi tanács és négy párt - a Magyar Demokrata Fórum, a Független
Kisgazdapárt, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták
Szövetsége - együttesen írta alá azt a tiltakozó levelet, amelyet
Matvej Burlakov vezérezredesnek, a szovjet Déli Hadseregcsoport
parancsnokának címeztek. A levélírók határozottan kérik a szovjet
Déli Hadseregcsoport parancsnokát, hogy szüntessék be a
Kunszentmiklós területén lévő szovjet katonai lőtéren az
éleslövészetet. Az egy hete itt történt baleset - két általános
iskolai tanuló, Dezső Tibor és Török Gergely éleslövészet közben
hatolt be a lőtérre, s szenvedett sérülést - megdöbbenést okozott a
településen. A tiltakozók a gyermekek cselekedetét felelőtlennek
tartják, hangsúlyozzák azonban, hogy a lőtér katonai biztosításának
felelőssége a szovjet katonai egységekre hárul.
A levél aláírói leszögezték, hogy akkor, amikor a magyar és szovjet kormány között megegyezés született a szovjet katonai alakulatok hazánkból történő kivonásáról, mindannyiunknak erőteljesen növekszik a felelőssége az esetleges balesetek, illetve tragédiák megelőzésében. A konfliktusok és tragédiák elkerülése mindkét fél érdekében áll, ennek legkézenfekvőbb feltétele, hogy az éleslövészeti gyakorlatokat szüntessék be. (MTI)
1990. június 8., péntek 18:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|