|
|
|
|
Antall József nyilatkozata
|
1990. június 2., szombat - A Magyar Demokrata Fórum szombati
országos gyűlésén számos kritika érte a pártot, s magát a párt
vezetését. Antall József pártelnök a véleményekre reflektálva az MTI
munkatársának elmondta: nem érzi sem sértőnek, sem a párt
szempontjából károsnak az éles kritikákat, az effajta szabad, nyílt
véleménynyilvánítás teljesen természetes jellemzője az MDF-nek,
amely mindig is vitatkozó párt volt. Ez a fajta vitastílus a polgári
pártok sajátossága, s ez különbözteti meg ezeket a bolsevik
pártoktól. Az azonban kezdettől fogva ismeretes volt, hogy a Magyar
Demokrata Fórumban több ellentétes irányzat fér meg egymás mellett,
mint bármelyik más magyar parlamenti pártban. Ennek ellenére az MDF
végig kiállta a próbát és együtt maradt a legnehezebb időszakokban
is.
A vitából kiérezhető nézetkülönbségek semmiképpen sem azt jelzik, hogy valamiféle pártszakadás mutatkozna az MDF-en belül - mondotta Antall József. Éppen ezek azok a viták, amelyek szükségesek a valódi pluralista demokrácia kialakulásához.
A felszólalók közül néhányan arra tettek javaslatot, hogy létesítsenek társelnöki funkciót is az MDF élén. Ezzel kapcsolatban Antall József elmondta: már régóta szorgalmazta, hogy Csoóri Sándor valamilyen formában, vagy tiszteletbeli elnökként, vagy társelnökként vegyen részt a párt irányításában. Eddig azonban erre nem kapott megerősítő választ, bár - mondotta - érthető, ha egy író megőrzi függetlenségét.
A pártelnök visszautalt arra a kijelentésére, amely szerint ő a 15 milliós magyarság miniszterelnökének érzi magát. Bár volt, aki a vitában ezt a megjegyzést félremagyarázta - mondotta -, én mégis természetesnek tartom, hogy a magyar kormány miniszterelnöke bizonyos értelemben szószólója, képviselője legyen a 15 milliós magyarság nyelvi, szellemi, kulturális közösségének, s védelmükben bárhol és bármikor felszólaljon.
x x x
Az MTI tudósítója igyekezett megtudni, hogy vajon Csoóri Sándor vállalná-e a társelnöki megbizatást. A neves író kitérő választ adott, ám hitelesnek tűnő forrás szerint visszautasította a felkérést. (MTI)
1990. június 2., szombat 21:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|