|
|
|
|
A főszerkesztők, gazdasági szerkesztők figyelmébe
|
Budapest, 1990. március 6. kedd (MTI-Press) -
Szíves figyelmébe ajánljuk az MTI-Press Gazdaság című új bulletinjét, amelynek első számát 7-én, szerdán adjuk ki. Ezzel a kiadvánnyal az a célunk, hogy a legjobb szakértők bevonásával naprakész tájékoztatással szolgáljunk elsősorban a hazai, de kisebb terjedelemben a világgazdaság folyamatairól, eseményeiről, tendenciáiról is.
A Gazdaság című bulletin első számában Petschnig Mária Zita közgazdász a vele készült interjúban a magyar gazdaság válságos állapotáról és az egyes állampolgár "válságmenedzselési" lehetőségeitől beszél. Kopátsy Sándor közgazdász, a Pénzügykutató Intézet főmunkatársa, aki a Gazdaság című bulletin rendszeres szerzője, ezúttal arról ír, vajon miért kedvesebb még ma is a kormányzatnak a nagyvállalat, mint a vállalkozó állampolgár, holott ma már látnivaló, hogy csak ez utóbbiak menthetik meg az országot a gazdasági összeomlástól. Járay Zsigmond pénzügyminiszter-helyettes a magyar tőzsdéről nyilatkozik, az esetleges pénzreformról beszél. Foglalkozunk a magyar vállalatokat sújtó rubelexport-tilalom hátterével és következményeivel, a kisvállalkozók kölcsönlehetőségeivel, a Magyar Gazdasági Kamara vidéki szervezeteinek jövőjével. A szakirodalmi tájékozódást segítő rovatban ismertetjük Kornai János nagy vihart kavart Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében című kötetét. A világgazdaság aktuális fejleményeit taglaló rovatunk ezúttal a német egyesülés gazdasági összefüggéseit és ennek esetleges magyar vonatkozásait elemzi.
Mivelhogy az 1990. évi szerződéseket az MTI Kiadó folyamatosan köti, ezek leszámlázásáig valamennyi szerkesztőség számára megküldjük a Gazdaság címü kiadványt.
1990. március 6., kedd 14:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|