|
|
|
|
Harvardi segítség
|
Cambridge (Massachusetts), 1990. február 21 szerda (UPI) -
Kelet-Európa részben az amerikai Harvard egyetemtől remél
segítséget ahhoz, miként kellene a nemzetgazdaságokat átállítani a
központi tervezés rozsdás sínjeiről a piacgazdaság
,,sztrádájára,,.
Eddig négy, részben vagy kizárólag a Harvardon oktató közgazdászt kértek fel kelet-európai országok arra, hogy elméleteiket gyakorlattá gyúrják a demokratizálódó térségben, így Satnislaw Gomulkát, aki lengyel szakértő, Kornai Jánost, aki minden évben egy szemesztert tart a Harvardon, továbbá Jeffrey Sachs-ot, aki a lengyel Szolidaritás vezette kormány tanácsadója és amerikai egyetemi kollegáját, Larry Summerst, akinek Litvánia jutott.
A 36 éves Sachs a fokozatos változtatásokkal szemben a gyors megoldás híva: szerinte azonnal nyugati típusú piacgazdálkodást kellene megvalósítani Lengyelországban. Három pontos programjában az infláció 50 százalék alá szorítását, a határ mielőbbi megnyitását a magántőke előtt, a pénzügyileg fegyelmezetlen állami cégek megrendszabályozását határozta meg legfőbb feladatokként.
Gomulka nagyjából egyettért Sachs teóriáival, ám szerinte kollégája nem számol eléggé a program megvalósításának társadalmi feszültségeivel, márpedig a Szolidaritás legnagyobb ,,vagyona,, - így Gomulka - a tömeg támogatása.
Summers is viharos vizekre evezett, amikor elfogadta a litván kormány megbízását. Megítélése szerint Litvániában megértették, hogy kockázatosabb egy újfajta szocializmust fabrikálni, mint áttérni a szabad piaci gazdaságra. Summers egyébként a külföldi szakértők szerepét nem tartja sorsdöntőnek, mondván: jövőjük végülis maguknak a kelet-európaiaknak a kezében van. +++
1990. február 20., kedd 21:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|