|
|
|
|
- Távlati tervezés - közeli távozás - 2. folyt.
|
Békesi pénzügyminiszter kijelentette: ő ilyen kalandorpolitikába nem hajlandó belemenni. Elsősorban persze a számításai szerinti 50 milliárd forintos adóbevétel-kiesés miatt aggódik. Csak a folyó évi fizetési mérleghiány ennek több mint kétszerese, de az államháztartás évek alatt felhalmozott összes adóssága 1100 milliárd forint. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés kalandorpolitikája következtében körülbelül annyival tartozik a Magyar Nemzeti Banknak, mint az ország összes külföldi adóssága. Az állam vezetőinek költekezését valóban csak az állítaná meg, amit Kornai János közgazdász javasol: ha a hitelfelvételt támogató kormánytagok garanciaként magánvagyonukat helyeznék jelzálogba. Bartha Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank elnöke elmondta tavaly ugyanilyenkor, ugyanitt, hogy egy bank, nem független, tehetetlen a kormány követelőzéseivel szemben. Megoldást csak attól remél, ha a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő jegybank-törvénnyel lehetőség szerint még a jövő év elején a Magyar Nemzeti Bankot közvetlenül az országgyűlés felügyelete alá helyeznék. Közben folynak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal, de a lakosság és a tárgyalópartnerek előtt eddig titkolt, s csak most bevallott 3 milliárd dolláros adósságtöbblet rontja az ország hitelképességének megítélését. A nemzetközi pénzügyi szervek középtávú megállapodást ezzel a kormánnyal már várhatóan nem írnak alá. Ha a lakossági elégedetlenség csak fenyegette, de el nem mozdította a kormányt, most úgy tűnik, agyonnyomja az általa felvett adósságtömeg. Szorítja a tél is, a szovjet piac összeomlása, s ennek következtében az energiaszállítások bizonytalansága. (folyt.)
1989. november 29., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|