|
|
|
|
Jogi bizottság - első nap
|
1989. november 16., csütörtök - Az Országgyűlés novemberi ülésszakára készülve csütörtökön megkezdődött a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság kétnaposra tervezett ülése, amelyen részt vett Fodor István, az Országgyűlés megbízott elnöke is. A képviselők elsőként arra tettek kísérletet, hogy közös álláspontot alakítsanak ki az alkotmánybíróság tagjainak jelöléséről. Az alkotmánybíróságról szóló törvény erre vonatkozó rendelkezésének értelmezéséhez Kulcsár Kálmán és Szilbereky Jenő adott szakvéleményt. Az igazságügyminiszter szerint a törvény 5. paragrafusa (2) bekezdése értelmében államigazgatásban dolgozó szakember nem jelölhető e tisztségre. A Legfelsőbb Bíróság elnöke úgy vélte, hogy - a bírák, ügyészek, ügyvédek és jogtanácsosok mellett - az államigazgatási szerveknél jogi alaptevékenységet végzők is elnyerhetik e megbízatást, hiszen végzettségük ebben az esetben szakirányú. A vitában szót kért Raft Miklós - akinek személyével kapcsolatban e jogértelmezési probléma korábban felmerült - , s visszalépett alkotmánybíróvá jelölésétől. A jogi bizottság ezt követően számos törvénymódosítási javaslatot tárgyal meg és kialakítja véleményét több képviselői önálló indítvánnyal kapcsolatban. (MTI)
1989. november 16., csütörtök 11:34
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|