|
|
|
|
A politikai egyeztető tárgyalások második fordulója (5. rész)
|
- Szeretném azt is elmondani - éppen az idézett pontokhoz kapcsolódva -, hogy az MSZMP az előzetes megállapodásnak megfelelően tartja magát ahhoz a megegyezéshez, hogy bizonyos kérdésekben nem alkotnak törvényt mindaddig, amíg létre nem jön az előzetes politikai megállapodás. Ennek megfelelően - és ezt egyszersmind bizonyságul is említve - a bizalom alapjául fölajánlva jegyezem meg, hogy a június 27-én kezdődő országgyűlési ülésszakon az érintett törvénytervezeteket nem javasoljuk a kormánynak az Országgyűlés elé terjeszteni. Ezzel a bejelentéssel tartozom tisztelt tárgyalópartnereinknek és egyszersmind az együttműködésre felszólító tételként is szerettem volna előadni. Ami a demokratikus Magyarország megteremtésében vállalt szerepeket illeti, az MSZMP álláspontjáról szeretném tárgyalópartnereinket tájékoztatni. Olyan politikai berendezkedésre törekszünk, amelyben a politikai akarat az állampolgártól ered, s ezt az akaratot egy civil társadalom hiteles és alulról jövő kezdeményezésére épülő intézményei valósítják meg. Az európai politikai kultúrának és a XX. századi tapasztalatoknak megfelelően az MSZMP ezen állampolgári akarat kifejezésére egyik alkalmas formaként elfogadja a szabad választási rendszert, amely pártok küzdelmében fejezi ki ezt az állampolgári akaratot, szándékot. Ennek összes konzekvenciáját, saját eddigi politikai gyakorlatára nézve is, levonja. Legfőképpen azt, ami már az első tárgyaláson is a szándéknyilatkozatban elhangzott: felhagy a pártállam és az állampárt összefonódásából származó monopolisztikus hatalomgyakorlási móddal. Az MSZMP a plurális politikai berendezkedés szellemében, alkotmányosan intézményesített formái között vállalja a politikai küzdelmet az állampolgárok jóindulatának elnyeréséért, - korrekt, a nemzet érdekeit szem előtt tartó program és ennek megfelelő személyzeti politika alapján. Ez az a legfontosabb, talán mindannyiunknak közmegegyezésül is szolgálható politikai szempont, amelynek alapján a Magyar Szocialista Munkáspárt saját szervezetét is felülvizsgálja, és ezeknek a követelményeknek a szolgálatába állítja. Ennek a szemléletnek megfelelően és ebből következően az MSZMP számára a többi párt a programok harcában jelen lévő versenytárs. Ám ugyanakkor az a helyzet az állampolgárok számára azért is kedvező, mert ily módon szabadon fejezhetik ki akaratukat és dönthetnek politikai szándékaikat illetően. (folyt.köv.)
1989. június 21., szerda 20:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|