|
|
|
|
Politikai egyeztető tárgyalások - Pető Iván
|
1989. június 21., szerda - Pető Iván felszólalásában hangsúlyozta: az Ellenzéki Kerekasztal eredeti szándéka szerint a jelen tárgyalásokon csak a békés átmenet politikai feltételeivel kívánt foglalkozni, gazdasági kérdésekkel nem. Mint mondotta: az Ellenzéki Kerekasztal abból indult ki, hogy mindaddig nincsenek biztosítékok az esetleges megállapodások betartására, ameddig a politikai garanciák nem teremtődnek meg, másrészt a gazdaságban nehezen elválaszthatóak a kormányzat napi feladatai a stratégiaiaktól. Márpedig az Ellenzéki Kerekasztal tagjai nem tartanak igényt a választások előtt kormányzati funkciókra és kormányzati hatalom nélkül nem kívánják magukra venni a gazdasági csőd következményeiért a felelősséget. Ennek ellenére elfogadta az Ellenzéki Kerekasztal, hogy a gazdaság stratégiai kérdéseiről is folytassanak tárgyalásokat - hangoztatta. Elsősorban azért, mert tapasztalnia kellett, hogy az MSZMP, illetve kormánya olyan törvényeket terjeszt a parlament elé és fogadtat el, amelyek a gazdaság intézményrendszerét, hatalmi viszonyait érintik és kész helyzetet teremtenek a demokratikus választások utáni időszakra. (MTI)
1989. június 21., szerda 18:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|