|
|
|
|
Ülést tartott az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága (1. rész)
|
1989. április 17., hétfő - Hétfőn ülést tartott az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottsága. Gyenes András, a KEB elnöke egészségi állapotára való tekintettel kérte a KEB elnöki tisztsége alóli felmentését és nyugállományba helyezését. A KEB, kérésének eleget téve elfogadta lemondását: elismerte a KEB élén kifejtett munkáját. Kifejezte köszönetét és azt az óhaját, hogy tapasztalatait a testület tagjaként tovább hasznosítsa.
A KEB kooptálta a testületbe Lukács Jánost, a KB titkárát, akit titkos szavazással egyhangúlag megválasztott a KEB elnökének. A testület ezt követően Somogyi Imrének, a KEB titkárának vezetésével folytatta ülését. Fellebbezések nyomán 12 pártfegyelmi ügyben hozott határozatot: pártbüntetéseket hagyott jóvá, illetve törölt el. Egy esetben mentesítette az érintett párttagot a pártbüntetés alól. Két párttag esetében felülvizsgálta egykori kizárásuk okait és kérésükre visszaállította pártba lépésük eredeti időpontját. Ezután a KEB, 1989. február 27-ei elhatározásának megfelelően áttekintette azon párttagok ügyét, akiket a pártértekezlet előtt, politikai megnyilatkozásaiknak a szervezeti szabályzattól eltérő gyakorlata miatt felelősségre vont. A testület, tekintettel a párt politikájában és működési gyakorlatában bekövetkezett változásokra, saját hatáskörében felülvizsgálta egy évvel korábban hozott döntéseit. Úgy határozott, hogy Bihari Mihály, Bíró Zoltán, Király Zoltán és Lengyel László kizárását érvényteleníti, Stumpf Istvánt és Weber Attilát pedig mentesíti a pártfegyelmi büntetés alól. x x x A KEB új elnökének életrajza: Lukács János 54 esztendős, eredeti foglalkozása kőműves. 1953 óta tagja a pártnak, az MSZMP Politikai Főiskoláján szerzett diplomát. 1954-től az ifjúsági mozgalomban töltött be különböző vezetői tisztségeket, 1964-ben a KISZ Baranya Megyei Bizottságának első titkárává választották. 1972-től az MSZMP Pécs városi bizottságának titkáraként, majd első titkáraként dolgozott. 1980-ban választották meg az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkárává. 1985-től az MSZMP Központi Bizottságának tagja, 1987 júniusától a Központi Bizottság titkára, 1988 májusától pedig a Politikai Bizottság tagja volt. x x x (folyt.köv.)
1989. április 17., hétfő 19:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|