|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
NSZK-beli képviselők Debrecenben - Otto Schily a romániai menekültekről (2. rész)
|
![](../img/spacer.gif)
Debreceni programjának végén Otto Schily válaszolt a sajtó munkatársainak, köztük az MTI tudósítójának a kérdéseire. Elmondta, hogy amit Debrecenben hallottak a menekültekről, megfelel azoknak az információknak, amelyekkel már korábban is rendelkeztek. - Az persze jelentős különbség - folytatta a Bundestag képviselője -, hogy olyan fiatalemberektől hallottuk mindezt, akik átélték a menekülést, s akik a romániai körülmények között nem látják jövőjüket. Megrázó, hogy nem használhatják saját anyanyelvüket, hogy nem ápolhatják kultúrájukat, hogy a gyerekek az iskolákban nem tanulhatják szüleik nyelvét. Ez - meggyőződésünk szerint - nem egyeztethető össze az európai civilizáció elveivel és azokkal az elvekkel sem, amelyeket a közelmúltban aláírt bécsi záróokmány foglal magában. - Feladatainkat abban látjuk, hogy a Magyarországon - a Debrecenben és a Budapesten - tapasztaltakról a magyar állami és egyházi vezetőkkel folytatott beszélgetéseink tanulságairól beszámoljunk az NSZK-ban és olyan szolidaritást keltsünk az európai közvéleményben, amely a romániai rezsimet rákényszeríti, hogy elnyomó intézkedéseinek, elnyomó politikájának véget vessen - fejezte be nyilatkozatát Otto Schily, az NSZK-beli parlamenti küldöttség vezetője. (MTI)
1989. január 31., kedd 19:16
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
Lovas Zoltán:
Jöttem, láttam, győztek - 1989. június 16.
Némileg csalódtam. Több ezer emberre számítottam, de csak néhány százat találtam, meg vagy ötven újságíró-kollégát. A tüntetés egyébként jó hangulatú volt, a fideszesek tisztességes beszédekben követelték a követelnivalót. Csak néhány megszállott tüntetésjáró kiabált összevissza..."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"1989. június 15. Megtartotta első ülését a párt a FKGP újonnan választott Politikai Bizottsága. A jelenlévők a munkamegosztásban is határoztak és létrehoztak egy országos elnöki tanácsot és egy országos végrehajtó bizottságot. Az országos elnöki tanács tagjai lettek: Vörös Vince, Balogh György, Nagy Ferenc József, Iván Géza, Böröcz István és Prepeliczay István. Az országos végrehajtó bizottság összetétele az alábbiak szerint alakult: Prepeliczay István, Bejczy Sándor, Balogh György, Dragon Pál, Hardi Péter és jómagam. A párt legfőbb szerve változatlanul a Politikai Bizottság maradt, amelynek feladata a párt politikai életének irányítása és ezzel kapcsolatban a személyi és általában minden olyan ügyben való döntés, amely az elnöki tanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét meghaladta."
MTV2 nézői telefonok:
"- Állítsák le a Bős-Nagymarosi vízlépcső építését, oké!? Azért mondom!
- 128-976: Hogyan kell fagylaltot készíteni? Benne volt a múltkori "Házibarát"-ban, de elfelejtettem. - Major Béla 500-446. Az időjárásjelentés alatt kísérőzene szólt. Jó lenne, ha elhagynák az aláfestő zenét, mert rettenetesen zavaró. Az ember nem a zenére, hanem az időjárásjelentésre kíváncsi Köszönöm szépen."
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|