|
|
|
|
- Magyar gazdaság - 4. folyt.
|
Ne a beruházásokra felvett új hitelekből törlesszék a ki tudja mire elfolyt eddigi kölcsönök terheit. A kibontakozás eszköze, a magyar forint korlátozott külső konvertibilitásának megteremtése. A kormánynak a csomagtervről nemcsak a termelőkkel, vállalkozókkal, de a munkavállalók és fogyasztók érdekvédelmi szervezeteivel is meg kell állapodnia. A SZOT egyedül nem kompetens a megegyezésre. Viszont a Független Szakszerveztek Demokratikus Ligája csak a szakszervezeti vagyon megosztásáról való megegyezés után hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni. A Liga szerint eredményesebb lenne, ha az egyeztető tárgyalásokon a kormányzat és a szakszervezetek mellett a munkáltatók képviselői és a független politikai szervezetek szakértői is részt vennének. Addig is, míg az érdekvédelem felső szintje megszerveződik, elismerést érdemel a gyomaendrői kazángyártók kitartása. Július elsejétől önálló vállalat lesz a gyomaendrődi. Ráadásul 150 békéscsabai dolgozó is kijelentette, hogy ők is el kívánnak szakadni a vállalati központtól, mivel a nagylétszámú adminisztratív apparátust egyedül nem tudják eltartani. A sztrájkok a jelek szerint nem voltak hiábavalóak. +++
1989. június 14., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"A másik kérdésem az, hogy ha a magyar nép, mint 56-ban arra nem kerül sor, hogy a katonaságot bevessék a nép ellen, mert irtózatos elgondolni, nagyon csúnya dolog lenne, ha kilépne ebből a szocialista táborból, akkor a magyar népnek jobb-e lenne, mint amiben most vagyunk. Azt, hogy az oroszoknak az elnyomását viseljük-e tovább, vagy pediglen keljünk föl ellenük. Köszönöm szépen. Mert különben lehet, hogy már holnap jönnek, tudja, hogy kik?, mert ezt a számot jegyzik és jegyezték, nem tudom én nagyon régóta hallgatom a SZER-t. ! ... /ELŐZŐ GYEREKHANG/ ... és elvisznek mindent amit csak találnak; minket meg csak dolgoztatnak, de pénzt meg nem adnak érte. Szeretnék kérdezni valamit. És mégpedig azt, hogy hogyan mehetnénk ki családostól Nyugatnémetországba?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|