|
|
|
|
A társadalom megújulásához a pártnak is meg kell újulnia aktíva Salgótarjánban - Grósz Károly beszéde (1. rész)
|
1989. június 14., szerda - Grósz Károly, az MSZMP főtitkára szerdán Salgótarjánban az MSZMP Nógrád Megyei Bizottságának székházában aktívaértekezletet tartott. Beszédében elemezte az évek óta húzódó gazdasági, politikai, bizalmi válságot, hangsúlyozva az elavult politikai intézményrendszer működésképtelenségét. Az MSZMP vezetése fokonként eljutott annnak felismeréséig - mondotta -, hogy a sztálini modellen nincs mit javítgatni, azt el kell vetni, új modellt kell teremteni. Felismerte a pártvezetés azt is, hogy ehhez az út a társadalmi-politikai pluralizmuson, a többpártrendszeren keresztül vezet. Ám, hogy az új társadalmi modell milyen lesz, azt még nem tudjuk, de Grósz Károly nézete szerint alapjában csakis szocialista társadalom lehet, amelyet kizárólag a magyar valóságra, a múlt, s benne a munkásmozgalom tapasztalataira, hagyományaira lehet építeni. Ennek a társadalmi modellnek az európai szocialista országok felé kell orientálódnia, ugyanakkor teljes nyitottsággal kell fordulnia a nyugati országok felé.
Ahhoz, hogy e társadalmi folyamatban a párt megfelelő szerepet vállalhasson, az MSZMP-nek is meg kell újulnia. Erre a főtitkár szerint képes a párt, mert nagy szellemi kapacitásokkal rendelkezik, s olyan törzsgárdával, amely akár a múltban, ma és a jövőben is vállalja a harcot a megújulásért. A párt megújulásához Grósz Károly szükségesnek tartja, hogy annak marxista szelleműnek és realista módon politizáló pártnak kell lennie. Változtatni kell azon, hogy a párt az erejét, mint a múltban annyiszor, ideológiai kérdések megvitatására pazarolja, sokkal inkább koncentrálnia kell a napi politikai kérdések megoldására. Grósz Károly nagyon fontosnak tartotta, hogy a megújuló párt alulról építkezzék, tagjainak akarata érvényesüljön nemcsak a helyi vezetőség, de a Központi Bizottság megválasztásában is. A frázisok puffogtatása helyett a helyi szervezetek alakítsák ki konkrét programjaikat, a párt központi programjának ezekből a helyi programokból kell összeállnia. (folyt.köv.)
1989. június 14., szerda 19:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"A másik kérdésem az, hogy ha a magyar nép, mint 56-ban arra nem kerül sor, hogy a katonaságot bevessék a nép ellen, mert irtózatos elgondolni, nagyon csúnya dolog lenne, ha kilépne ebből a szocialista táborból, akkor a magyar népnek jobb-e lenne, mint amiben most vagyunk. Azt, hogy az oroszoknak az elnyomását viseljük-e tovább, vagy pediglen keljünk föl ellenük. Köszönöm szépen. Mert különben lehet, hogy már holnap jönnek, tudja, hogy kik?, mert ezt a számot jegyzik és jegyezték, nem tudom én nagyon régóta hallgatom a SZER-t. ! ... /ELŐZŐ GYEREKHANG/ ... és elvisznek mindent amit csak találnak; minket meg csak dolgoztatnak, de pénzt meg nem adnak érte. Szeretnék kérdezni valamit. És mégpedig azt, hogy hogyan mehetnénk ki családostól Nyugatnémetországba?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|