|
|
|
|
- Magyar vonatkozású hírek - 1. folyt.
|
300 fegyvertelen katona áll majd sorfalat a temetőben tartandó szertartás alatt - jelentette ki Keleti György ezredes, a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályának vezetője. Keleti hozzátette: a katonaság a Történelmi Igazságtétel Bizottság kérésére lesz jelen. Munkásőr nem vezényelhető szolgálatba, a tervezett kiképzést és foglalkoztatásokat elhagyjuk, tehát harckészültséggel összefüggésben semmit nem rendeltünk el június 16-ikára - nyilatkozta Dózsa István a Munkásőrség Országos Parancsnokának első helyettese a Magyar Rádió riporterének. X X X A Mindszenty-perben a védelem tanúit ki sem hallgatták, a vád tanúi pedig előzetes letartóztatásban voltak, és így tanúskodtak - olvashatjuk a Magyar Nemzet ma kezdődő új sorozatában, amely egy, a közeljövőben megjelenő dokumentumkötetből idéz. X X X Az Ipari Minisztérium elhatárolja magát azoktól a felhívásoktól, amelyeket a marxista egységplatform az elmúlt napokban a tárca hivatalos borítékjában postázott. Ugyancsak elhatárolja magát a marxista egységplatform nézeteitől az MSZMP József Attila Reformköre. A budapesti IX. kerületi reformkommunisták elutasítják a visszarendeződés szándékát tükröző elveket és a szociális demagógiát. X X X Örömmel hallottuk Turós András belügyminiszter-helyettestől, hogy a magyar rendőröknek hamarosan kiadják az utasítást: használják az uram, asszonyom, hölgyem vagy kisasszony megszólítást. Azt is tervbe vették, hogy a szolgálatban lévő rendőröknek ruhájukon kell viselni nevüket. +++
1989. június 14., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"A másik kérdésem az, hogy ha a magyar nép, mint 56-ban arra nem kerül sor, hogy a katonaságot bevessék a nép ellen, mert irtózatos elgondolni, nagyon csúnya dolog lenne, ha kilépne ebből a szocialista táborból, akkor a magyar népnek jobb-e lenne, mint amiben most vagyunk. Azt, hogy az oroszoknak az elnyomását viseljük-e tovább, vagy pediglen keljünk föl ellenük. Köszönöm szépen. Mert különben lehet, hogy már holnap jönnek, tudja, hogy kik?, mert ezt a számot jegyzik és jegyezték, nem tudom én nagyon régóta hallgatom a SZER-t. ! ... /ELŐZŐ GYEREKHANG/ ... és elvisznek mindent amit csak találnak; minket meg csak dolgoztatnak, de pénzt meg nem adnak érte. Szeretnék kérdezni valamit. És mégpedig azt, hogy hogyan mehetnénk ki családostól Nyugatnémetországba?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|