|
|
|
|
Az ILO védi az AIDS-esek jogait
|
Genf, 1989. április 25. kedd (AFP) - A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) harcba szállt az AIDS-szel fertőzött 5-10 millió személy jogainak védelmében, hangsúlyozva, hogy a munkahelyeken semmilyen komoly kockázata sincs a fertőzésnek.
Az ILO és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közös rendezésében tartott szakértői értekezlet nemrég megállapította, hogy a foglalkozások és munkahelyzetek többségében a munkával nem jár annak kockázata, hogy valaki érintkezésbe kerül vagy megfertőződik az immunhiányt okozó virussal. A gyógyíthatatlan halálos betegség leginkább nemi érintkezéssel, vérátömlesztéssel, nem steril injekciós eszközökkel terjed, illetve a fertőzött terhes anya átadhatja azt magzatának. Éppen ezért az ILO szerint a vírushordozó vagy beteg személyeknek ugyanolyan elbánásban kell részesülniük a munkahelyen, mint mindenki másnak. Az AIDS semmiképpen sem lehet ok elbocsátásra, a dolgozók nem kötelezhetők arra, hogy közöljék munkáltatójukkal, ha AIDS-ük van. AIDS-szürővizsgálatot nem lehet kötelezően előírni, az AIDS-szel kapcsolatos orvosi információkat bizalmasan kell kezelni, és az AIDS-szel fertőzötteket nem lehet kizárni a társadalombiztosítási kedvezményekből - foglalt állást az ILO. +++
1989. április 25., kedd 19:53
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"A másik kérdésem az, hogy ha a magyar nép, mint 56-ban arra nem kerül sor, hogy a katonaságot bevessék a nép ellen, mert irtózatos elgondolni, nagyon csúnya dolog lenne, ha kilépne ebből a szocialista táborból, akkor a magyar népnek jobb-e lenne, mint amiben most vagyunk. Azt, hogy az oroszoknak az elnyomását viseljük-e tovább, vagy pediglen keljünk föl ellenük. Köszönöm szépen. Mert különben lehet, hogy már holnap jönnek, tudja, hogy kik?, mert ezt a számot jegyzik és jegyezték, nem tudom én nagyon régóta hallgatom a SZER-t. ! ... /ELŐZŐ GYEREKHANG/ ... és elvisznek mindent amit csak találnak; minket meg csak dolgoztatnak, de pénzt meg nem adnak érte. Szeretnék kérdezni valamit. És mégpedig azt, hogy hogyan mehetnénk ki családostól Nyugatnémetországba?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|