|
|
|
|
Országgyűlés - második nap (51. rész)
|
Török Mihály (Fejér m., 6. vk.), a Magyar Néphadsereg ------------ altábornagya, seregtestparancsnok elsősorban a fegyveres szolgálatot teljesítőkről beszélt. Mint mondotta, a hadseregben több változásra van szükség, így például az emberi viszonyok, az élet- és szolgálati körülmények javítására. Felvetette: el kell gondolkodni azon, hogyan lehetne takarékoskodni a katonák szellemi és fizikai erejével. Szükséges, hogy a katona a napi szabadidejével maga rendelkezzék, ő döntse el, hogy kint, vagy bent, a laktanyában töltse-e. Ez utóbbinak feltételei is vannak, klubokat, sportlétesítményeket kell kialakítani. Meg kell tisztítani a fegyveres szolgálatot a rárakódott, más szerveket kiszolgáló feladatoktól, a szabadidő rovására meghirdetett társadalmi munkáktól. Sérelmesnek tartotta a képviselő azt a megkülönböztetést, hogy a fegyveres sorkatona nem mehet külföldre szolgálati ideje alatt, a polgári szolgálatot vállalók azonban szabadon, engedély nélkül hagyhatják el az országot. Ezután az elnöklő Horváth Lajos két bejelentést tett. Mint mondotta, Südi Bertalan képviselő indítványozta, hogy az Országgyűlés foglaljon állást a kínai tragikus eseményekkel kapcsolatban. Ez megtörtént, ugyanis az Országgyűlés külügyi bizottsága szerdai ülésén állásfoglalást fogalmazott meg: ,,A Magyar Országgyűlés külügyi bizottsága csatlakozik a magyar kormány és számos társadalmi, politikai szervezetnek a kínai tragédia kapcsán nyilvánosságra hozott állásfoglalásaihoz. A bizottság mélységes aggodalmát fejezi ki a megtorlások miatt, s a magyar történelem tapasztalatai és tanulságai alapján azt reméli, hogy e súlyos társadalmi konfliktus nem jár további emberáldozattal, és békésen oldódik meg,,. Az elnök kérte a képviselőket, hogy ezt a bejelentést vegyék tudomásul. Második bejelentése arra vonatkozott, a Német Szövetségi Köztársaság Szövetségi Gyűlése 1989. június 22-én egyhangúan a magyar politikai fejleményeket támogató és a szövetségi kormánytól konkrét intézkedéseket igénylő határozatot fogadott el. A külügyi bizottságban történt egyeztetés alapján javasolta, hogy az Országgyűlés nyilatkozatban válaszoljon e határozatra. A nyilatkozattervezetet a képviselők írásban kapták meg, s szövegével ellenszavazat nélkül, két tartózkodással egyetértettek. (folyt.köv.)
1989. június 28., szerda 20:00
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Megrázó szavakkal, szinte könnyekkel küszködve mondotta el, hogy ilyen életút után kellett ennek a férfiúnak idegenben eltöltenie több mint három évtizedet és ott hunyta le Isten akaratában megnyugodva örök álomra szemét. Megindultan emlékeztem arra, hogy ezzel a kitűnő emberre, 42 évvel azelőtt, mint a szombathelyi Nyugati Kis Újság interjút készíthettem."
MTV2 nézői telefonok:
" - Sipos Mihály 348-540: Az MNK dömtőt miért nem közvetíti a televízió?
- Nagyon tetszik a Tv 2 műsora, csak azt hiányolom, hogy nem emiitik meg, hogy az 56-os eseményeknél mit csináltak a Dudás, meg "Tuskólábu" emberei az én édesapám karhatalmista volt, anyám nyomorék, ők meg feljöttek a lakásba, az anyámat, a nyomorékot össze-vissza verték irtották a kommunistákat, - az forradalom volt? - erre kérnék választ. Ez október 23-30 között volt. Ez nem népfelkelés volt, ez a börtönből kiszabadult állatok felkelése volt.
- Kelen Bálint 651-896: Egri János Kérdezz-felelek c. játékára szeretnék jelentkezni.
- Egri Jánosnak üzenem, hogy a Golf-áramlást az északi 45. szélességi körtől már észak-atlanti áramlásnak hivják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|