|
|
|
|
Lengyelország - a második forduló előtt (1.rész)
|
Varsó, 1989. június 12. hétfő (MTI-tud) - A lengyel parlamenti és szenátusi választások vasárnapi második fordulója előtt kevesebb mint egy héttel lassan ocsudni látszanak a győztesek és a vesztesek egyaránt: a még versenyben lévők érdekében újra indul a választási kampány.
Az országos listán kibukott 33 vezető kolalíciós politikus ügye még nem teljesen világos, hiszen többségük, a LEMP jelöltjei még nem nyilatkoztak: indulnak-e az államtanács által számukra létrehozandó mandátumokért, amelyek mindegyikére két jelölt fog pályázni. A paraszpárt és a demokratapárt elbukott jelöltjei, köztük a pártelnökök, egyikük, a parasztpárt elnöke, Malinowski a Szejm eddigi elnöke is, már jelezték: nem állnak ismét sorompóba. Lényegesen világosabb a kép a választókörzetek esetében, ahol három kivételével - őket a Szolidaritás támogatta - minden koalíciós jelölt a második fordulóra kényszerül, viszont függetlenül a szavazatok számától az első forduló két legtöbb szavazatot kapott jelöltjeinek egyike mindenképpen képviselő lesz, bejut az alsóházban a koalíció számára fenntartott helyek valamelyikére. A Szolidaritásnak csak egy alsóházi helyért kell versengenie, hiszen a párton kívülieknek, az ellenzékieknek fenntartott 161 helyből már az első fordulóban 160-at megszerzett. A 100 fős szenátusban még nyolc helyért folyik a verseny, 92 már a Szolidaritasé és nagy az esélye, hogy a még lehetséges nyolcból legalább hetet megszerez, így nagy a valószínűsége annak, hogy a felsőházban nem lesz a LEMP-nek és a demokratapártnak egyetlen szenátora sem. (folyt.)
1989. június 12., hétfő 15:56
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Lengyelország - a második forduló előtt (2.rész)
|
A második forduló érdekessége lehet, hogy - a jelek szerint - a Szolidaritás változtatva az első fordulóban folytatott politikájával nem agitálja választóit arra, hogy minden koalíciós jelöltet becsukott szemmel húzzanak ki, hanem igyekszik meggyőzni a választókat: érdemes a reform mellett elkötelezett koalíciós jelölteket támogatni. Az első fordulóhoz hasonlóan egyes a koalíció listáján induló jelöltet a Szolidaritás külön is támogat, azaz beszáll választási kampányába. Ezek között vannak LEMP-tagok is, akik - e támogatás fejében - igyekeznek elhatárolni magukat a ,,hivatalos pártapparátustól,, független LEMP-tagoknak vallva magukat. Mindez nyilván tovább bonyolítja magát a választási versenyt, de jó néhány kérdőjelet is felvet e képviselők parlamenti ,,hovatartozását,, illetően is. Néhány helyi pártszervezet már az első fordulóban töröltette a koalíció listájáról, a LEMP mandátumáról azokat a párttagokat, akik elfogadták a Szolidaritás választási támogatását. Közben az országban bekövetkezett politikai változások első kézzel fogható jeleként ............... hangos a lengyel Szejm épülete, ahol hozzáláttak a parlamenti széksorok hozzáigazításához az új helyzethez. Készül a köztársasági elnöki pulpitus is, mégpedig két helyen: a képviselők között a földszinten és fenn a páholyban, ahol a köztársasági elnök megfigyelőként vehet majd részt az üléseken. Ezzel együtt a megszűnésre ítélt államtanács padsorait szétszedik. A képviselői padsorok képe is átalakul, bár ma még nem lehet tudni hogyan, hiszen erről is az új parlament dönt majd. A régi felállást véve alapul, ahol balról jobbára a LEMP és szövetségesei követték egymást és jobboldalt a párton kívüliek foglaltak helyet, lehet, hogy nem lesz változás, hacsak az nem, hogy lényegesen kevesebb szék kell majd a baloldalon. Persze nem csak új padokra, de új helyiségekre is szükség lesz, például a Szolidaritás parlamenti csoportjának. A majdhogynem egypárti szenátus esetében egyszerűbbnek látszik a helyek elosztása a szinte kizárólag a Szolidaritást képviselő szenátorok között, csakhogy szenátus még nincs, egyelőre nem tudni, hol is fog működni.+++
1989. június 12., hétfő 15:58
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Megrázó szavakkal, szinte könnyekkel küszködve mondotta el, hogy ilyen életút után kellett ennek a férfiúnak idegenben eltöltenie több mint három évtizedet és ott hunyta le Isten akaratában megnyugodva örök álomra szemét. Megindultan emlékeztem arra, hogy ezzel a kitűnő emberre, 42 évvel azelőtt, mint a szombathelyi Nyugati Kis Újság interjút készíthettem."
MTV2 nézői telefonok:
" - Sipos Mihály 348-540: Az MNK dömtőt miért nem közvetíti a televízió?
- Nagyon tetszik a Tv 2 műsora, csak azt hiányolom, hogy nem emiitik meg, hogy az 56-os eseményeknél mit csináltak a Dudás, meg "Tuskólábu" emberei az én édesapám karhatalmista volt, anyám nyomorék, ők meg feljöttek a lakásba, az anyámat, a nyomorékot össze-vissza verték irtották a kommunistákat, - az forradalom volt? - erre kérnék választ. Ez október 23-30 között volt. Ez nem népfelkelés volt, ez a börtönből kiszabadult állatok felkelése volt.
- Kelen Bálint 651-896: Egri János Kérdezz-felelek c. játékára szeretnék jelentkezni.
- Egri Jánosnak üzenem, hogy a Golf-áramlást az északi 45. szélességi körtől már észak-atlanti áramlásnak hivják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|