|
|
|
|
Huszonöt éve börtönben - 2.
|
A politikusnak - huszonöt éve semmi kapcsolata a gyakorlati, napi politikával. ,,Lemaradt,, és ezért gyakorlatilag semmit sem tud két hatalmas eseményről, amely irányítása nélkül zajlott le és nagyban meghatározza a Dél-Afrikai Köztársaság mai politikai helyzetét: az 1976-ban Sowetóban történtekről, amelyek legalább 700 fekete életét követelték, s az 1984-1986 közötti megmozdulásokról. Jelentősen megváltozott helyzetbe kerül vissza, amelyre már az apartheid legszégyenletesebb jelenségeinek bizonyos mértékű enyhülése, a rendszer ellen küzdő mozgalmak erősödése és a nemzetközi közvélemény támogatása a jellemző. A mai valóság és a mítosz elkerülhetetlen összecsapásának, vagy szintézisének kell majd meghatároznia, milyen szerepet fog játszani a következő években korunk legnagyobb feketebőrű dél-afrikai politikusa.+++
1989. június 12., hétfő 13:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Megrázó szavakkal, szinte könnyekkel küszködve mondotta el, hogy ilyen életút után kellett ennek a férfiúnak idegenben eltöltenie több mint három évtizedet és ott hunyta le Isten akaratában megnyugodva örök álomra szemét. Megindultan emlékeztem arra, hogy ezzel a kitűnő emberre, 42 évvel azelőtt, mint a szombathelyi Nyugati Kis Újság interjút készíthettem."
MTV2 nézői telefonok:
" - Sipos Mihály 348-540: Az MNK dömtőt miért nem közvetíti a televízió?
- Nagyon tetszik a Tv 2 műsora, csak azt hiányolom, hogy nem emiitik meg, hogy az 56-os eseményeknél mit csináltak a Dudás, meg "Tuskólábu" emberei az én édesapám karhatalmista volt, anyám nyomorék, ők meg feljöttek a lakásba, az anyámat, a nyomorékot össze-vissza verték irtották a kommunistákat, - az forradalom volt? - erre kérnék választ. Ez október 23-30 között volt. Ez nem népfelkelés volt, ez a börtönből kiszabadult állatok felkelése volt.
- Kelen Bálint 651-896: Egri János Kérdezz-felelek c. játékára szeretnék jelentkezni.
- Egri Jánosnak üzenem, hogy a Golf-áramlást az északi 45. szélességi körtől már észak-atlanti áramlásnak hivják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|