|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (31. rész)
|
A takarékosság a tanácsoknál sem nélkülözhető. A második terület a szociálpolitikai intézkedések, amelyekben a kormány megállapodott a SZOT Elnökségével. E döntések mindegyike megfelel annak az elhatározásnak, hogy amennyiben az évközi bér- és árfolyamatok jelentősen eltérnek a tervezettől, úgy a kormány a szakszervezetekkel egyetértésben megteszi a korrekciós lépéseket az életkörülmények romlásának megakadályozására. Más felvetéseket is megemlített Békesi László. Például, hogy a kormány már most jógalapot teremt az 1989-re szóló 4 százalékos pótadó további fenntartására. Cáfolta ezt a vélekedést; a kormány az eredeti szándékoknak megfelelően a pótadó megszüntetését tervezi. Ennek feltétele azonban az, hogy az ez évinél megalapozottabb, reálisabb legyen az 1990-es költségvetés összeállítása. Több képviselő igényelte - folytatta a pénzügyminiszter -, hogy a kormány mutassa be e napirend keretében az állami nagyberuházások terheit is. Jelenleg hat állami nagyberuházás van folyamatban, ötöt pedig előkészítenek. Ebben az esztendőben a nagyberuházások teljes körére 13 milliárd forintot irányozott elő a népgazdasági terv. Az év végéig várhatóan 11 milliárd forint körüli felhasználásra lehet számítani. Ebből 2,1 milliárd forintot a költségvetés fedez, közel 9 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank által nyújtott hitelek finanszíroznak. Az egész gazdaságban egyébként összesen 300-310 milliárd forintnyi beruházás valósul meg ebben az esztendőben. A folyamatban lévő hat nagyberuházás teljes költsége 190 milliárd forint, amiből eddig 124 milliárd felhasználásra kerül. Ide tartozik az észak-déli metró Árpád-híd Szilas-patak közötti szakaszának építése, a Mecseki Ércbánya Vállalat szinttartó beruházása, a Budavári Palota rekonstrukciója keretében a Sándor palota külső helyreállítása, a mecseki kokszolható széntermelés fejlesztése, a Paksi Atomerőmű első ütemének lezárása, valamint a bős-nagymarosi vízlépcső építése. Ez utóbbi a részleteiről a következő napirend keretében szó lesz. Az előkészítés alatt álló öt nagyberuházásra ebben az évben 2,8 milliárdot fordítunk, amiből 300 millió forintot a költségvetés fedez. Előkészítés alatt áll a lágymányosi Duna-híd, az új Nemzeti Színház, a Dél-Buda-Rákospalota közötti metró, a Paksi Atomerőmű bővítése és a dubicsányi bányanyitás előkészítése. Külön szólt Békesi László a jamburgi, tengizi beruházásról, amely egyelőre nem terheli az államháztartást. Összesen 66 milliárdos magyar vállalásról van szó, amiből eddig 28 milliárd forint került felhasználásra. (folyt.köv.)
1989. június 1., csütörtök 16:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Megrázó szavakkal, szinte könnyekkel küszködve mondotta el, hogy ilyen életút után kellett ennek a férfiúnak idegenben eltöltenie több mint három évtizedet és ott hunyta le Isten akaratában megnyugodva örök álomra szemét. Megindultan emlékeztem arra, hogy ezzel a kitűnő emberre, 42 évvel azelőtt, mint a szombathelyi Nyugati Kis Újság interjút készíthettem."
MTV2 nézői telefonok:
" - Sipos Mihály 348-540: Az MNK dömtőt miért nem közvetíti a televízió?
- Nagyon tetszik a Tv 2 műsora, csak azt hiányolom, hogy nem emiitik meg, hogy az 56-os eseményeknél mit csináltak a Dudás, meg "Tuskólábu" emberei az én édesapám karhatalmista volt, anyám nyomorék, ők meg feljöttek a lakásba, az anyámat, a nyomorékot össze-vissza verték irtották a kommunistákat, - az forradalom volt? - erre kérnék választ. Ez október 23-30 között volt. Ez nem népfelkelés volt, ez a börtönből kiszabadult állatok felkelése volt.
- Kelen Bálint 651-896: Egri János Kérdezz-felelek c. játékára szeretnék jelentkezni.
- Egri Jánosnak üzenem, hogy a Golf-áramlást az északi 45. szélességi körtől már észak-atlanti áramlásnak hivják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|