|
|
|
|
Országgyűlés - harmadik nap (26. rész)
|
A törvényjavaslatot részletesen Békesi László pénzügyminiszter -------------- indokolta előterjesztésében. Bevezetőben kifejtette az állami költségvetés összeállításának előkészítését, parlamenti vitáját az évek óta alig változó nemzeti jövedelem újraelosztásáért folytatott kemény harc és alkudozás jellemzi. A teljesítmények és az igények közötti feszültség az 1989. évi költségvetés összeállításakor sem csökkent. Az állam évek óta többet költ annál, mint amennyit a gazdaságban létrehozott jövedelmek megengednének. Ezt az ellentmondást csak a gazdaság teljesítményeinek növelésével, illetve az állam kiadásainak csökkentésével lehet feloldani. Ám a gazdaságban rejlő valódi teljesítmények még mindig nem valósulnak meg, az irányítás, a piaci viszonyok és a gazdasági kényszer együttes hatására még mindig nem következett be fordulat a teljesítményekben, ugyanakkor a kiadások csökkentésére irányuló kormányzati erőfeszítések csak szerény eredményeket hoztak. A költségvetés jövedelmei a gazdaság és a lakosság adóterheinek emelésével nem emelhetők. Ellenkezőleg, fontos érdek az adóterhek fokozatos csökkentése, az eredményesen gazdálkodó szervezetek nagyobb ösztönzése érdekében. A kiadások csökkentését akadályozza azonban az évtizedek óta kialakult és megkövesedett intézményi struktura, a jóléti kiadások szerény színvonala, a kielégítetlen társadalmi igények, valamint a támogatások radikális leépítése nyomán fellépő feszültségek, az elkerülhetetlen áremelések. Nem elhanyagolható az sem, hogy a költségvetés csökkentésére irányuló erőfeszítéseket széles körű elutasítás kísérte, e szándékot nem egyszer fiskális terrornak, pénzügyi vagy költségvetési diktatúrának minősítve. Pedig a költségvetés elmúlt másfél évtizedben felhalmozódott és mára hatalmas államadóssággá duzzadt hiánya döntő mértékben járult hozzá az ország eladósodásához, s napjainkban már egyik eleme és okozója a kiélezett egyensúlyi válságnak, hozzájárult a gazdasági összeomlással fenyegető veszély kialakulásához. A kompromisszumokat hordozó költségvetések rendre nem támasztották alá a jövedelemtermelés és -elosztás oldaláról a népgazdasági terv optimista célkitűzéseit, többnyire irreálisan feszített előirányzatokat tartalmaztak. A túlbecsült bevételi tervek és alábecsült kiadási tételek egyenlegeként sikerült előállítani még elfogadható, finanszírozható deficitet. (folyt. köv.)
1989. június 1., csütörtök 16:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Megrázó szavakkal, szinte könnyekkel küszködve mondotta el, hogy ilyen életút után kellett ennek a férfiúnak idegenben eltöltenie több mint három évtizedet és ott hunyta le Isten akaratában megnyugodva örök álomra szemét. Megindultan emlékeztem arra, hogy ezzel a kitűnő emberre, 42 évvel azelőtt, mint a szombathelyi Nyugati Kis Újság interjút készíthettem."
MTV2 nézői telefonok:
" - Sipos Mihály 348-540: Az MNK dömtőt miért nem közvetíti a televízió?
- Nagyon tetszik a Tv 2 műsora, csak azt hiányolom, hogy nem emiitik meg, hogy az 56-os eseményeknél mit csináltak a Dudás, meg "Tuskólábu" emberei az én édesapám karhatalmista volt, anyám nyomorék, ők meg feljöttek a lakásba, az anyámat, a nyomorékot össze-vissza verték irtották a kommunistákat, - az forradalom volt? - erre kérnék választ. Ez október 23-30 között volt. Ez nem népfelkelés volt, ez a börtönből kiszabadult állatok felkelése volt.
- Kelen Bálint 651-896: Egri János Kérdezz-felelek c. játékára szeretnék jelentkezni.
- Egri Jánosnak üzenem, hogy a Golf-áramlást az északi 45. szélességi körtől már észak-atlanti áramlásnak hivják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|