|
|
|
|
Országgyűlés - első nap (34. rész) - Dióhéj
|
Balogh Gábor (Baranya m., 9.vk.); Nagyiványi András (Budapest, 19.vk.); Puskás Sándor (Heves m., 2.vk.); Zsidei Istvánné (Heves m., 5.vk.); Bödőné Rózsa Edit (Csongrád m., 3.vk.); Dr. Balla Éva (Budapest, 46.vk.); Kopp Lászlóné (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 21.vk.); Tulok András (Veszprém m., 9.vk.); Dobos Józsefné (Heves m., 6.vk.); Kovács Sándor (Tolna m., 8.vk.); Horváth Jenő (Budapest, 1.vk.); Lakos László (Pest m., 9.vk.); Peják Emil (Budapest, 56.vk.); Szűrös Mátyás ezután bezárta a vitát, a szünetben összeült az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága, hogy megvitassa a beterjesztett javaslatokat, törvénymódosító indítványokat. A szünet után Kulcsár Kálmán vitazárót tartott, majd Tallóssy Frigyes szólt a bizottság szünetben végzett munkájáról. Békesi László pénzügyminiszter válaszolt Kovács Lászlóné képviselő ismételten feltett kérdésére. Határozathozatal következett: először a képviselői javaslatokról és módosító indítványokról szavaztak, majd a törvénytervezetekről. Az átalakítási törvényjavaslatot 20 ellenszavazat és 48 tartózkodás mellett fogadták el, az elnök utólag két változatról rendelt el szavazást, a testület az ,,A,, variációt fogadta el. A vállalati törvényre vonatkozó előterjesztést 8 ellenszavazattal és 35 tartózkodással, a szövetkezeti törvény módosítására vonatkozó javaslatot pedig 4 ellenszavazat és 37 tartózkodás mellett fogadták el. Az ülésszak szerdán a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalásával folytatódik. Az ülésszakról tudósítottak: Baumann László, Bisztricsány Julianna, Csákvári János, Farkas Attila, Fehér István, Garajszki István, Pichler Ferenc, Pintér Lajos, Szőke László. (MTI)
1989. május 30., kedd 20:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Megrázó szavakkal, szinte könnyekkel küszködve mondotta el, hogy ilyen életút után kellett ennek a férfiúnak idegenben eltöltenie több mint három évtizedet és ott hunyta le Isten akaratában megnyugodva örök álomra szemét. Megindultan emlékeztem arra, hogy ezzel a kitűnő emberre, 42 évvel azelőtt, mint a szombathelyi Nyugati Kis Újság interjút készíthettem."
MTV2 nézői telefonok:
" - Sipos Mihály 348-540: Az MNK dömtőt miért nem közvetíti a televízió?
- Nagyon tetszik a Tv 2 műsora, csak azt hiányolom, hogy nem emiitik meg, hogy az 56-os eseményeknél mit csináltak a Dudás, meg "Tuskólábu" emberei az én édesapám karhatalmista volt, anyám nyomorék, ők meg feljöttek a lakásba, az anyámat, a nyomorékot össze-vissza verték irtották a kommunistákat, - az forradalom volt? - erre kérnék választ. Ez október 23-30 között volt. Ez nem népfelkelés volt, ez a börtönből kiszabadult állatok felkelése volt.
- Kelen Bálint 651-896: Egri János Kérdezz-felelek c. játékára szeretnék jelentkezni.
- Egri Jánosnak üzenem, hogy a Golf-áramlást az északi 45. szélességi körtől már észak-atlanti áramlásnak hivják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|