|
|
|
|
Pozsgay - La Repubblica
|
Róma, 1989. február 15. szerda (MTI-tud) - A római La Repubblica szerdán interjút közöl Pozsgay Imrévél a múlt heti MSZMP KB-ülésről. A Politikai Bizottság tagja, államminiszter ebben kifejezi azt a meggyőződését, hogy a politikai reform ügye győzni fog Magyarországon, és 1992-ig a kelet-európai országok többségében.
,,Elégedett vagyok azzal, ahogyan a KB-ülés vitája végződött. A kialakított közös álláspont nagyrészt megegyezik azzal, amit állítottam. Folytatni kívánom a politikai küzdelmet azért, hogy előre lépjünk a pluralizmus irányába,, - jelentette ki a lap különtudósítójának. Pozsgay kifejti a nyilatkozatban, hogy a többpártrendszer ,,elkerülhetetlen és múlhatatlanul szükséges,, ahhoz, hogy az ország problémái demokratikus keretben találjanak megoldást. Az MSZMP-nek ki kell dolgoznia a maga cselekvési programját, amely nem lehet más, mint a ,,szabadság és demokrácia programja, garanciák kialakítása ahhoz, hogy a párton belül és kivül szabad, demokratikus vitában dőljenek el a múlt megítélésének és a jövőnek kérdései,,. ,,A bizalmi válságot csakis a szabad, demokratikus vita oldhatja fel.,, Szólt Pozsgay arról a nehézségről is, ami abban áll, hogy a reformfolyamatban össze kell egyeztetni két ellentétes igényt: Egyrészt megőrizni a fokozatosságot, elkerülni, hogy az események anarchiába váltsanak, ellenőrzés alatt tartva őket, másrészt kellő gyorsasággal cselekedni, mert a problémák, az ország állapota sürgős cselekvést igényel. ,,Nincs erre semmiféle mágikus formula a kezünkben, csak remélhetjük, hogy a józanság és mértéktartás kerekedik felül minden részvevő félnél,, - jelentette ki. Végül hangoztatta: ma a szocialista országokban a reform körül erősen eltérőek a megítélések, és nincs kizárva időlegesen a konzervativ erők felülkerekedése sem. ,,Hiszem azonban, hogy a közös válság végül győzelemre segíti a reform ügyét mindenütt a szocialista országokban, amelyek egyedül így kerülhetik el a teljes leszakadást Európa többi részétől,, - mondta. +++
1989. február 15., szerda 19:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Megrázó szavakkal, szinte könnyekkel küszködve mondotta el, hogy ilyen életút után kellett ennek a férfiúnak idegenben eltöltenie több mint három évtizedet és ott hunyta le Isten akaratában megnyugodva örök álomra szemét. Megindultan emlékeztem arra, hogy ezzel a kitűnő emberre, 42 évvel azelőtt, mint a szombathelyi Nyugati Kis Újság interjút készíthettem."
MTV2 nézői telefonok:
" - Sipos Mihály 348-540: Az MNK dömtőt miért nem közvetíti a televízió?
- Nagyon tetszik a Tv 2 műsora, csak azt hiányolom, hogy nem emiitik meg, hogy az 56-os eseményeknél mit csináltak a Dudás, meg "Tuskólábu" emberei az én édesapám karhatalmista volt, anyám nyomorék, ők meg feljöttek a lakásba, az anyámat, a nyomorékot össze-vissza verték irtották a kommunistákat, - az forradalom volt? - erre kérnék választ. Ez október 23-30 között volt. Ez nem népfelkelés volt, ez a börtönből kiszabadult állatok felkelése volt.
- Kelen Bálint 651-896: Egri János Kérdezz-felelek c. játékára szeretnék jelentkezni.
- Egri Jánosnak üzenem, hogy a Golf-áramlást az északi 45. szélességi körtől már észak-atlanti áramlásnak hivják."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|