|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
Az alternatív mozgalmak tevékenysége 1988-ban - 2. folyt.
|
- Október 30-a: A Duna Világnap. Természetvédők, és mindenekelőtt azok a csoportok, amelyek a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítése ellen foglaltak állást, a világ nagyvárosaiban tüntetést rendeztek az erőmű megépítése ellen. Budapesten délután 2 órakor kezdődött a megemlékezés a Műszaki Egyetem előtt. A gyűlés résztvevői közül több százan aláírták a vízlépcsőrendszer megépítése ellen tiltakozó, Elnöki Tanácshoz címzett levelet. Délután 6 órakor kezdődött a Margit-szigeten mintegy 5 ezer résztvevővel a fáklyás felvonulás. Itt a 27 természetvédő csoportot tömörítő Nagymaros Bizottság nevében Szekeres László fotóművész beszélt. Molnár Tamás, az Inconnu Művészcsoport tagja a varsói Szolidaritás Szakszervezet üdvözlő táviratát olvasta fel. A rendőrség erőszakot ugyan nem alkalmazott, de különféle módszerekkel igyekezett megzavarni a békés tüntetést. Így megváltoztatták a felvonulás útját, lezártak különböző útszakaszokat, és megakadályozták, hogy hangosító berendezésekkel kövessék a felvonulást. A tüntetést követő napokban a környezetvédők népszavazást követelő csoportja Budapest különböző terein aláírásgyűjtési akciót folytatott, amelyben népszavazást követelnek a vízlépcsőrendszer megépítése ügyében. Ezt az akciót korábban Mécs Imre kezdeményezte. Az aláírók száma ekkor már meghaladta az 50 ezret. - November 4-én a Jurta Színházban 29 személy 48 órás kollektív éhségsztrájkkal kívánta felhívni a közvélemény figyelmét a vízlépcsőrendszer megépítéséből származó károkra. - A következő dátum november 6-ika. A közvélemény dr. Pénzes Margit, a Hajdú-Bihar megyei Rendőr- főkapitányság igazságrendészeti (Sic) osztályának megbízott vezetőjétől értesül arról, hogy több romániai menekültet közvetlenül Magyarországra érkezése után visszaküldték a belügyi szervek. Az Erdélyt Védő Független Magyarországi Bizottság táviratban tiltakozott Grósz Károly miniszterelnöknél a rendőrségi akció ellen. A táviratot Dragon Pál, Szekeres László és Bereczki Vilmos írta alá. - November 7-e: A bolsevik forradalom évfordulója napján a Fidesz Munkáscsoport tagjai békés demonstrációt rendeztek a Vörösmarty téren: munkaruhában söprögettek. Ezzel kívánták kifejezésre juttatni, hogy november 7-ét nem tekintik munkaszüneti ünnepnapnak. Transzparenseken ehelyett március 15-e nyilvános munkaszüneti nappá nyilvánítását követelték. A rendőrség több személyt őrizetbe vett. Kiss Tamást, a csoport tagját a rendőrségen tettlegesen is bántalmazták. Ezért ő később feljelentést tett a rendőrség ellen. Állításait orvosi látlelettel igazolta. - November 12-e: Szentendrén megalakult a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt szentendrei városi szervezete. Célja a valódi közmegegyezés kialakulása, a város kisvállalkozóinak, kistermelőinek és más demokratikusan gondolkozó tagjainak politikai képviselete. A szervezet vezetője: Dragon Pál. - November 13-a: A Jurta Színházban megalakult a Szabad Demokraták Szövetsége. Ez a szervezet a Szabad Kezdeményezések Hálózatából vált ki. Az alakuló ülésen mintegy ezren vettek részt. Közel ennyien írták alá a belépési nyilatkozatot is. A jelenlévők ideiglenes ügyvivői testületet választottak. Ennek tagjai: Göncz Árpád műfordító, Iványi Gábor lelkész, Kőszeg Ferenc tanár, Magyar Bálint közgazdász, Mécs Imre mérnök, Solt Ottília szociológus, Szabó Miklós történész, Szentiványi István etológus és Vas István munkás. A közgyűlés az ügyvivőket bízta meg azzal, hogy szervezzék meg az alapszabály és program-elfogadó kongresszust. A Szabad Kezdeményezések Hálózatának képviselői közölték, hogy ők a maguk részéről tovább folytatják a Hálózat eddigi különféle alternatív csoportokat, irányzatokat koordináló munkáját. - November 15-e: A rendőrség megakadályozta, hogy a Menekültbizottság és a Románia Libera nevű Magyarországon élő román szervezet rokonszenv-tüntetést rendezzen az egy év előtti brassói sztrájkok évfordulója alkalmából. Ennek ellenére mintegy háromszázan találkoztak a Thököly út és Dózsa György út sarkán. Amikor elindultak a Keleti pályaudvar irányába, a rendőrök a járdára szorították őket. A Baross téren motoros osztagok és rajkocsikon érkezett rendőrök gumibottal támadtak a felvonulókra, és válogatás nélkül súlyosan bántalmazták őket. Több személyt -átmenetileg - őrizetbe vettek. Este 7 órakor a Jurta Színházban ünnepséget tartottak a brassói munkásfelkelés első évfordulója alkalmából. - 1988. november 18-a: Hivatalosan bejelentette működésének folytatását a Független Kisgazdapárt. Szervezői nyilatkozatban közölték, hogy nem újjáalakulásról van szó, mert a pártot hivatalosan soha nem oszlatták fel. Kijelentették, hogy a párt együtt kíván működni a nemzeti megegyezés, a tényleges magyar történelmi kompromisszum érdekében mindazokkal, akik osztoznak jó szándékában, és vele együtt kívánják szolgálni a nemzet, valamint a haladás ügyét. A központi országos szerv megalakulása előtt vidéken - így Szentendrén, Győrött, Gyöngyösön és másutt - alakultak már helyi csoportjai a Kisgazdapártnak. Képviselői közölték, hogy közel 1500 bejegyzett tagjuk van. (folyt.)
1989. január 11., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|