|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
- Antall washingtoni tárgyalásai - 1/1. folyt.
|
Itt egy olyan dolgot mondott, melyet egy amerikai politikus szájából aligha hallhatnánk. Antall ugyanis megállapította, hogyha az Egyesült Államok gazdaságilag és katonailag nem állt volna ki szilárdan a Szovjetunióval szemben, Közép-Kelet-Európa soha nem szabadulhatott volna meg a kommunizmus igájától.
A magyarországi változásokat köszöntő ünnepélyes eseményeket követő ünnepélyes események közben sem feledkezzünk meg azonban arról, hogy végül is a magyar miniszterelnök amerikai látogatásáról van szó. Így hát figyelmet érdemel az Egyesült Államok kormányának a véleménye is a látogatásról.
Tegnap a Fehér Házban egy magas rangú szóvivő külön sajtótájékoztatót tartott Antall József itteni útjáról és ismertette az amerikai újságírókkal annak részleteit. A szóvivő kiemelte, hogy az amerikai-magyar tárgyalások egyik legfontosabb pontja a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok bővítése. Itt utalt arra, hogy Antall József a fehér házi ünnepélyes fogadtatás után találkozik majd Brady pénzügy és Mosbacher kereskedelmi miniszterrel is.
A szóvivő az újságírók kérdésére azonban azt közölte, hogy a megbeszéléseken nem specifikus kormány és kormány közötti segélyekről lesz szó, hanem elsősorban arról, hogy az adminisztráció hogyan tudná eredményesebben bátorítani magyarországi beruházásra az amerikai vállalkozókat.
A szóvivő arról is beszélt itt az amerikai újságíróknak, hogy Magyarországot a szovjet kőolajszállítások lelassulása és az aszály gazdaságilag igen súlyosan érinti. Ezért a magyar kormányfővel folytatott tárgyalásokon szó esett szubvencionált mezőgazdasági termékek eladásáról, illetve bizonyos ezzel kapcsolatos hitelekről is. (folyt.)
1990. október 18., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|