|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
CDU-kongresszus - belpolitika - délelőtt
|
Sarkadi Kovács Ferenc, az MTI tudósítója jelenti:
Hamburg, 1990. október 1. hétfő (MTI-TUD) - A nyugatnémet
Kereszténydemokrata Unió (CDU) 38. kongresszusával hétfő délelőtt
Hamburgban megkezdődött a kelet és nyugati CDU tanácskozási
sorozata, amelynek végén a küldöttek már az egységes, össznémet CDU
tagjaiként állnak fel a Hanza-város kongresszusi központjának
padsoraiból. A nyugatnémet CDU 38., egyben utolsó kongresszusa
előkészíti az egyesülési kongresszust, többek között a szervezeti
szabályzat módosításával és a nyugatnémet párt választott szerveinek
feloszlatásával. Az új vezetőséget délután, már az egyesülési
kongresszuson választják meg, s a délutáni órákban várható Antall
József kormányfőnek, a Magyar Demokrata Fórum elnökének felszólalása
is. Antall Józsefet a déli órákban várják Hamburgba.
Az ,,Igent Németországra, igent a jövőre,, felirattal feldíszített kongresszusi teremben helyet foglalókat a kongresszus első parceiben inkább a karlsruhei alkotmánybíróság döntése foglalkoztatta, amellyel alkotmányellenesnek minősült a már ratifikált német-német választási szerződés több pontja, többek között az, amely előírja, hogy egész Németország területén minden pártnak legalább öt százalékot kell elérnie. A Bundestagnak, a határidők rövidsége miatt, közvetlenül az újraegysülés napja - október 3-a után - át kell dolgoznia azt.+++
1990. október 1., hétfő 12:20
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|