|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
Gazdasági csomagterv - 1. folyt.
|
A magyar hatóságoknak most újabb csökkentéseket kell bevezetni az elmúlt három év fokozatos, és egyre szigorúbb megszigorításai után. Magyarországnak van az egy főre eső legnagyobb adóssága Kelet-Európában, de ugyanakkor az ország mindig büszke volt rá, hogy képes a nyugati pénzvilág bizalmának megtartására. Szemben Lengyelországgal, Jugoszláviával és Romániával, Magyarország külföldi adósságait nem kellett átütemezni. A magyar kormány persze csak vonakodva ismeri be, hogy nemzetközi pénzügyi szervek nyomására is cselekszik. Németh Miklós miniszterelnök parlamenti beszédében beismerte, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank nem hajlandó finanszírozni a túlköltekezést, de azonnal hozzá is tette, hogy a két pénzügyi szervezet politikája teljesen harmonizál a magyar kormány törekvéseivel. Semmi okunk rá, hogy kétségbe vonjuk Németh Miklós szavait. Az elmúlt évben a magyar kommunista vezetőség azt a fajta piacorientációjú politikát tette magáévá, melyet Angliában Margaret Thatcher miniszterelnök nevével kötnek össze. S a vállalkozás bátorítására ezen a héten is újabb lépés történt, amikor a magyar parlament új törvényt hagyott jóvá, mely megteremti a lehetőséget állami vállalatoknak részvénytársasággá való átalakítására. Ilyenfajta törvényekre nyilvánvalóan szükség van, ha valóban meg akarják reformálni a még mindig erősen állami irányítás alatt lévő gazdaságot. De még a vegyesgazdálkodás létrehozása is eltart egy ideig, s közben a magyar államnak a profitábilisnak éppen nem mondható gazdasági működésre kell támaszkodnia az államköltségek szempontjából. Ez kényszerítette ki a legutóbbi költségcsökkentéseket, az állami hivatalok személyzetének 20 százalékos csökkentését, a nem profitábilis vállalatoknak nyújtott segély megnyirbálását és a katonai kiadások 10 százalékos csökkentését. (folyt.)
1989. június 2., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|