|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik nap (47. rész) - Dióhéj 1.
|
Pénteken, negyedik munkanapján az 1989. évi állami költségvetésről szóló 1988. évi XVII. törvény módosításáról szóló törvénymódosítás feletti vitával folytatta az Országgyűlés. A képviselői felszólalások előtt Tallóssy Frigyes, a szavazatszedő bizottság elnöke ismertette annak a titkos szavazásnak az eredményét, amellyel az Interparlamentáris Unió újjáalakuló magyar csoportja ideiglenes vezetőségét választották meg. Az ideiglenes végrehajtó bizottság elnökévé - 211 szavazattal - Szűrös Mátyást, alelnökeivé pedig Horn Pétert, Horváth Jenőt és Vida Kocsárdot választották meg. A törvényjavaslat feletti vitában felszólaltak: Kenyeres Árpád (Budapest, 55. vk.); Lotz Ernő (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 12. vk.); Movik Lászlóné (Pest m., 27. vk.); Nobis Ferenc (Budapest, 66. vk.); Magyar Pál (Békés m., 3. vk.); Kócza Imre (Heves m., 3. vk.); Hámori Csaba (országos lista); Devcsics Miklós (Nógrád m., 1. vk.); Szabó István (Budapest, 8. vk.); Tóth Attiláné (Budapest, 52. vk.); Kovács András (Heves m., 10. vk.); Fekete János (Békés m., 11. vk.); Juhár János (Pest m., 24. vk.); Kiss János (országos lista); Varga Sándor (Bács-Kiskun m., 6. vk.); Lékai Gusztáv (Hajdú-Bihar m., 13. vk.). A vitát lezáró miniszteri választ megelőzően Németh Miklós miniszterelnök kért szót, s válaszolt azokra a felvetésekre, amelyek a kormány munkáját, a kormányzati felelősséget érintették. Ezután Békesi László pénzügyminiszter válasza következett. Puskás Sándor, a terv- és költségvetési bizottság elnöke a plenáris ülés szünetében tartott ülés eredményét ismertette, majd a határozathozatal következett. A külön- külön elfogadott módosításokkal együtt az Országgyűlés 8 ellenszavazattal, 38 tartózkodás mellett elfogadta az 1989. évi költségvetési törvény módosításáról benyújtott törvényjavaslatot. Ezt követően került sor a nagymarosi beruházás helyzetéről szóló miniszterelnöki tájékoztatóra. (folyt. köv.)
1989. június 2., péntek 19:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|