|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
Lukács János látogatása Vas megyében
|
1989. június 1., csütörtök - A KEB mindent elkövet azért, hogy az őszi pártkongresszus előkészületei demokratikus módon történjenek, s folyamatos dialógus alakuljon ki a tagság és a párt vezetői között - mondotta Lukács János, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke csütörtökön Szombathelyen, amikor kétnapos Vas megyei látogatása során megbeszéléseket folytatott alapszervezeti párttitkárokkal. Ezt megelőzően a megyei pártvégrehajtó bizottság tagjaival, majd a fegyelmi bizottságok elnökeivel és referenseivel találkozott. Az eszmecseréken többen szóvá tették, hogy a párttagok hiányolják az ilyen kötetlen beszélgetéseket a párt felsőbb vezetőivel. A KEB elnöke szerint munkamódszerbeli hibája a pártnak, hogy a vezetés nem tudott kontaktust teremteni a tagokkal. A Központi Bizottság mielőbb változtatni akar e helyzeten, s ennek érdekében már a közeli hetekben konkrét lépések történnek.
Lukács János szombathelyi megbeszélései után nyilatkozott az MTI munkatársának. Elmondta, a KEB támogatja azt az igényt, hogy a Központi Bizottság tagjainak döntő többségét közvetlenül a tagság delegálja, és csak a testület kisebb hányadát válassza a kongresszus. Ha országos pártválasztmány jön létre, akkor - a KEB véleménye szerint - a választmány teljes egészében a tagság küldötteiből álljon. A Központi Ellenőrző Bizottság elnöke a testület munkájáról szólva elmondta, hogy jelenleg mintegy húsz párttag ügye van a testület asztalán. Valamennyi ügy pártbüntetések elleni fellebbezés, amiről majd a kongresszus dönt, de az előkészítésben a KEB-nek vannak feladatai, s ezeket őszig el végzik. Arra a kérdésre válaszolva, hogy miként változik a KEB szerepe, feladata és tevékenysége az új szervezeti és működési szabályzat elfogadása után, Lukács János utalt arra, hogy a testület maga kezdeményezi a szükséges változtatásokat. Az elképzelések szerint a KEB-et úgynevezett egyeztető bizottságok váltják fel, amelyek a különböző szintű testületek mellett, de nem egymásnak alárendelve működnek. A bizottságok feladata lesz a párton belül kialakult viták és konfliktusok kezelése, a platformok közötti egyeztetés, a párt demokratikus működési rendjének előmozdítása, az egyéni és a kollektív jogok védelme. Az új testületek nevének és tevékenységi körének meghatározása a szervezeti és működési szabályzat elfogadásával együtt az őszi pártkongresszus feladata - mondotta a KEB elnöke. (MTI)
1989. június 1., csütörtök 19:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|