|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
Újabb vitafórumok a Politikai Főiskolán - Kemény László nyilatkozata (1. rész)
|
1989. június 1., csütörtök - Az elmúlt hónapokban politikai, társadalmi életünk kiemelkedő fontosságú kérdéseivel foglalkozó vitafórumok sorozatának adott otthont az MSZMP Politikai Főiskolája. Az eszmecserék tapasztalatairól, s az oktatási intézmény tervezett újabb vitasorozatáról Kemény László rektorhelyettes nyilatkozott az MTI munkatársának.
- Az országban zajló demokratizálódási, átalakulási folyamat egyik - meggyőződésem szerint - sarkalatos pontja a problémák mély elemzése, és ebből következően a különböző nézetek felszínre kerülése. Egyedül üdvözítő igazság nincs. Vitában kell, hogy kikristályosodjék a válasz azokra a kérdésekre, hogy milyen feladatok állnak az ország, a társadalom előtt. Ezt a vitát kívánta elősegíteni a Politikai Főiskola, amikor vitafórum-sorozatot indított 1988 őszén egyrészt a párt megújításához szükséges tennivalókról, másrészt a társadalmi problémák megoldásával kapcsolatos különböző nézetekről, alternatívákról. Az elmúlt hónapokban 13 ilyen vitára került sor, közöttük olyanokra, amelyek jelentős politikai szerepet is játszottak. Ilyenek voltak például az eszmecsere a Veres Péter Társasággal a paraszti jövendőről; a demokrácia alternatíváiról folytatott vita az MSZMP és a Magyar Demokrata Fórum képviselői között, vagy a lelkiismereti és vallásszabadságról rendezett vita ugyancsak az MSZMP, illetve marxista tudósok, valamint az egyházak és vallásfelekezetek képviselői között. - A viták tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy ez a kezdeményezés sikeres volt, hozzájárult a demokratizálódás kibontakozásához és a vitakultúra, politikai kultúra elmélyítéséhez. A Politikai Főiskolának pedig éppen ez lehet az alapvető feladata. (folyt.köv.)
1989. június 1., csütörtök 14:13
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|