|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
Szociáldemokrata vitafórum a MOM Művelődési Házban (1. rész)
|
1989. április 29., szombat - A szociáldemokrata eszméknek jelentős a hatóerejük, ám egyelőre viszonylag kevesen keresik az utat a politizálásra a Magyarországi Szociáldemokrata Pártban - hangzott el azon a vitafórumon, amelyet szombaton rendeztek a MOM Művelődési Házában.
A tanácskozáson mintegy kétszázan vettek részt: képviseltette magát az MSZDP számos vidéki szervezete, nem voltak jelen viszont az elnökség tagjai, akik előzőleg többször elhatárolták magukat a szervező bizottság rendezvényétől. A többórás fórumon egyebek között rámutattak: mielőbb szükség lenne az MSZDP akció- és választási programjának kidolgozására, hogy a szociáldemokraták szavazóbázissal rendelkező párttá váljanak. Ennek érdekében megvitatásra ajánlottak és a részvevők között kiosztottak egy akcióprogram-tervezetet, amely a párt stratégiai céljaira, a politikai és gazdasági reform végrehajtására, valamint a külpolitikára és az MSZDP nemzetközi kapcsolatainak formálására vonatkozó elképzeléseket tartalmaz. Az elaborátum szerint a szociáldemokraták alapvető stratégiai célja: a jóléti társadalom, a pluralista politikai demokrácia és az egységesülő Európába illeszkedő nemzeti függetlenség megteremtése. A dokumentum ismertetése során elhangzott: az MSZDP-nek a politikai centrum baloldalán elhelyezkedő pártnak kell lennie. A tervezet készítői a politikai reform fő céljaként jelölik meg a többpártrendszeren alapuló, de a helyi önkormányzatok jelentőségét is fokozó politikai berendezkedés kialakítását. A gazdasági reform terén vegyes tulajdonformákban működő modell létrehozását tartják célszerűnek. A tulajdonformák megválasztásánál pedig az ajánlják, hogy a gazdasági teljesítőképességet kellene alapul venni. Külpolitikai elképzeléseik szerint a hosszú távú cél a semlegesség. Ezt azonban, a nemzetközi összefüggéseket tudomásul véve, többoldalú megegyezés keretében kívánják elérni. Ami pedig a párt nemzetközi kapcsolatait illeti, a Szocialista Internacionáléhoz kívánnak csatlakozni. A fórumon sok szó esett az MSZDP-t jelenleg megosztó nézetkülönbségekről. Többen szorgalmazták a pártegység mielőbbi megteremtését. A vidéki szervezetek képviselői például szinte egyöntetűen sürgették az elnökség és a szervezőbizottság közötti ellentétek felszámolását. Néhányan sajnálattal állapították meg, hogy emiatt a vidéki szervezetek magukra maradtak, nincs kapcsolatuk sem az elnökséggel, sem a szervezőbizottsággal. (folyt. köv.)
1989. április 29., szombat 19:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|