|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél a Magyar Televízió elnökének (1. rész) (OS)
|
Budapest, 1989. április 28., péntek - Tisztelt Elnök Úr Mint Ön is tudja, az Országgyűlés ez év júniusában újra tárgyalja a bős-nagymarosi beruházás ügyét, és - ha addig le nem állítják saját elhatározásukból - nagy valószínűséggel elrendeli a népszavazást a visegrádi-nagymarosi vízlépcső elhagyásáról. Össznemzeti érdek, hogy egy népszavazáson jól tájékozott polgárok hozzák meg döntésüket. A Duna Kör ezér felvilágosító kampányt folytat, és március eleji felhívásában egyenlő hozzáférést követelt a közlési eszközökhöz, köztük hangsúlyosan a televízióhoz. Nem kerülték el figyelmünket a Magyar Televízióban történt kedvező változások. A Híradó például az esetek többségében hírértéküknek megfelelően foglalkozik a Duna-mozgalom eseményeivel. A korábbi agyonhallgatással szemben pozitívum volt, gyengéivel együtt is, a szeptember 12-én surgázott ,,hajó-vita,,. A Táj-kép egy másik különkiadásában a Duna Kör is ismertethette fő elveit, és a Hazai tükörben mintegy tíz percen át vitabeszélgetés folyt a vízlépcső leállításának nemzetközi jogi összefüggéseiről. Ennyi, de nem több lehetőséget kapott a Duna-mozgalom a Magyar Televízióban, hogy tárgyszerűen érveljen ebben, az ország közvéleményét felzaklató kérdésben. A másik oldalon, a tavalyi forró őszön felháborító részrehajlást tükröző epizódok sorakoznak. Az országgyűlési ülésszakhoz csatlakozva, két részben mutatta be a Magyar Televízió a vízügy szégyentelenül egyoldalú, a vízlépcsőt idillként bemutató propagandafilmjét. A kritikátlan elfogultság jellemezte a vízügy által szervezett ausztriai képviselő-utaztatás televíziós bemutatását is. Pozitívan értékeljük az országgyűlési ülésszak egyenes adásbeli közvetítését, ami nagyban hozzájárult, hogy a lakosság megítélhette képviselőinek magatartását. A sajtóban is helyet kapott azonban a felháborodás, hogy a közvetítést Király Zoltán nagy jelentőségű felszólalása előtt megszakították. A vízügyi lobby által sebtében megalakított Vásárhelyi Pál Társaság Bős-Nagymarossal foglalkozó ülését a Televízió kiadott műsorát megváltoztatva( ) hosszú egyenes adásban közvetítette, majd felvételről ugyancsak bőséges összefoglalót adott. Ezzel szemben a Duna Kör, a World Wildlife Fund és az International Rivers Network kétnapos nemzetközi konferenciájáról - melynek anyaga azóta az Utánunk az özönvíz című kötetben is olvasható - a Televízió csak a Híradóban tett említést. (folyt.köv.)
1989. április 28., péntek 12:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nyílt levél a Magyar Televízió elnökének (2. rész) (OS)
|
Elnök Úr Áttekintésünkben jót és rosszat egyaránt mérlegre tettünk, és nem támasztottunk a Televízió műfajától idegen igényeket. Akárhogy is nézzük azonban, a múltat illetően a mérleg serpenyője a másik oldal felé billen. Felkérjük, hogy a népszavazásra is tekintettel, tegyen konkrét lépéseket az egyensúly létrehozására. Azokkal értünk egyet, akik szerint a jövőben, egy prularista jogállamban nem kívánatos a nemzeti televíziót irányzatok szerint szétdarabolni, hanem közszolgálatként egyben kell tartani. A közszolgálati állapot azonban csak évek alatt, a rossz beidegződéseket leküzdve, érdekütköztetések és megegyezések során alakulhat ki. A jelenlegi helyzetben ezért ragaszkodnunk kell az esélyegyenlőség konkrét, ellenőrizhető kialakításához, a fentebb leírt részrehajlások tételes korrekciójához. Javaslataink és követeléseink a következők: 1. Mutassa be a Magyar Televízió a Balázs Béla Stúdió ,,Dunaszaurusz,, című dokumentumfilmjét (rendező: Csillag Ádám), amely tárgyszerűen követi a beruházás problémáit és érthetővé teszi azokat a néző számára. A vízügy kétrészes propagandafilmjét a Televízió már leadta. 2. Készüljön a Duna-mozgalmak független szakértőivel többrészes ismeretterjesztő sorozat, tömören összefoglalva a beruházás főbb tudományos, gazdasági, társadalmi kérdéseit. 3. A népszavazási kampány nyilvános rendezvényeit közvetítse a Televízió a közérdeklődésnek megfelelő mértékben 4. A rendszeresen jelentkező műsorok műfaji sajátságaiknak megfelelően foglalkozzanak a témával. Legyen Fórum Visegrád-Nagymarosról, és készüljön külön műsor az ifjúság tájékoztatására. 5. Mint ismeretes, tavaly egyes képviselők és egy miniszter egyenes adásban kísérelhette meg a Magyar Tudományos Akadémia lejáratását. Készüljön műsor a Magyar Tudományos Akadémia, mint független, önző érdekektől nem motivált testület szakértői munkájáról, kitérve a korábbi jelentések és az 1988. őszi ad hoc bizottság munkájának bemutatására. A fenti műsorok kialakításához és elkészítéséhez felajánljuk a Duna Kör és a Duna-mozgalmak más független szakértőinek szakmai segítségét. Ezúton is köszönjük a Magyar Televízió munkatársainak, amit eddig ügyünk tárgyilagos bemutatása érdekében az adott korlátok között is megtettek, és kérjük segítségüket a fenti műsorok megvalósításakor (folyt. köv.)
1989. április 28., péntek 13:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Nyílt levél a Magyar Televízió elnökének (3. rész) (OS)
|
Közöljük a Magyar Televízió vezetőségével, hogy felkértük a Nyilvánosság Klub Országos Egyesületet, hogy ellenőrizze a Visegrád-Nagymaros téma televíziós megjelenésében a korrekt tájékoztatás elveinek érvényesülését. Tájékoztatjuk Elnök Urat, hogy jelen levelünket nyílt levélnek tekintjük, és tájékoztatásul megküldjük a Magyar Televízió elnökhelyetteseinek, a Nyilvánosság Klubnak, valamint a Magyar Demokrata Fórum és az MSZMP televízióbeli szervezeteinek. Őszintén reméljük, hogy a visegrád-nagymarosi népszavazási kampány idején a Magyar Televízió is mindent megtesz, hogy a szavazók döntésük előtt sokoldalúan tájékozódhassanak. Ehhez a magunk részéről ismételten felajánljuk segítségünket, és várjuk Elnök Úr megkeresését a konkrét teendők megbeszélésére. a Duna Kör (OS)
1989. április 28., péntek 13:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|