|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
Holland igazságügyminiszter látogatása
|
1989. április 9., vasárnap - Korthals Altes holland igazságügyminiszter vezetésével delegáció tartózkodott hazánkban, Kulcsár Kálmán igazságügyminiszter meghívására. A négynapos látogatás során a vendégek nagy érdeklődést tanúsítottak a magyarországi átalakulások jogi vonatkozásai, elsősorban az alkotmány előkészítése iránt. Kulcsár Kálmán tájékoztatta vendégeit a szocialista jogrend átalakításának kérdéseiről, az alkotmányelőkészítő munka fázisairól.
A tárgyalásokon a miniszterek foglalkoztak a családjogi törvénykezés perspektíváival, a bűnözés elleni küzdelemnek, a kábítószer-probléma jogi vonatkozásainak és a fiatalkori kábítószerélvezetnek a kérdéseivel. Tárgyaltak Magyarország hosszabb távú szándékairól az Európa Tanácsot illetően, és felmerültek a Magyarországra érkező romániai menekültekkel összefüggő problémák, különös tekintettel arra, hogy ennek lesznek-e kihatásai a nyugat-európai országokra. A holland igazságügyminiszter látogatást tett dr. Szilbereky Jenőnél, a Legfelsőbb Bíróság elnökénél és dr. Szíjártó Károly legfőbb ügyésznél. Korthals Altest fogadta Pozsgay Imre államminiszter. A holland vendégek találkoztak és eszmecserét folytattak a Független Jogász Fórum képviselőivel is. A holland igazságügyi delegáció vasárnap elutazott hazánkból. A Ferihegyi repülőtéren a búcsúztatásnál megjelent Tina J. C. Ferringa, a Holland Királyság nagykövete. (MTI)
1989. április 9., vasárnap 11:58
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|