|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
MSZMP KB-ülés - spanyol lapok
|
Madrid, 1989. március 30. csütörtök (MTI-tud) - Az El Pais csütörtöki száma az MSZMP Központi Bizottságának üléséről beszámolva azt emelte ki, hogy a testület állást foglalt a tájékoztatás szabadságának jelentősen kiszélesítése mellett. A készülő tájékoztatási törvény bármely állampolgár számára lehetővé teszi napilap alapítását, vagy rádió- illetőleg televízió adóállomás létrehozását és birtoklását.
Az ABC című napilap tudósítása címében Grósz Károly szavait idézte, miszerint ,,Gorbacsov biztosított arról, hogy nem értene egyet az újabb - 56-hoz hasonló - invázióval,,. A lap terjedelmes hírügynökségi beszámolót adott a Központi Bizottság tanácskozásáról. Kiemelte Berecz János KB titkár felszólalásából azt a részt, amely a rádió, a televízió és az MTI eddigi pártellenőrzése helyett a kormányfelügyeletet szorgalmazza. A madridi újság ezzel az állásponttal ütköztette Pozsgay Imre véleményét mely szerint a kormány szavahihetőségét inkább meggyőzőerővel, semmint adminisztratív intézkedésekkel kell biztosítani. Az ABC külön címes hírben emelte ki, hogy Budapesten hozzákezdtek Nagy Imre és a vele együtt kivégzett személyek földi maradványainak exhumálásához.+++
1989. március 30., csütörtök 11:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|