|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
MSZDP alapító tagok nyilatkozata (2. rész) (OS)
|
A további hasonló, pártunk hitelét rontó események elkerülése érdekében az alapító tagság többsége az alábbiakat határozta el: a. A párt törvényes testületeként az alapító tagokból önszerveződés útján létrejött Szervező Bizottságot, valamint a kerületekben és vidéken demokratikusan megválasztott helyi vezetőségeket, a párt elnökeként dr. Révész Andrást ismeri el. Ezeken kívül semmilyen más testületet, funkciót nem tekint létezőnek. b. A párt soron következő feladatának a szervező munka fokozásával egy - erős, minden szellemi irányzattól jól elhatárolódó; - együttműködésre törekvő, de a koalíciós tárgyalásokat időszerűtlennek tartó; - távlatilag kormányzati felelősséget vállaló, - de rövid távon konstruktív ellenzéki pártként működő országos szervezet kiépítését tekinti. c. Elkezdi a párt programjának kidolgozását, a decemberben tatandó kongresszusig érvényes cselekvési program, valamint az ideiglenes szervezeti szabályzat összeállítását. d. 1989. április 29-re országos gyűlés összehívását kezdeményezi, melynek az alábbi döntések meghozatalát javasolja demokratikus úton: - a kongresszus elé terjesztendő program koncepciójának megtárgyalását, a kongresszusig szóló cselekvési program elfogadását, az ideiglenes szervezeti szabályzat megalkotását, az ideiglenes vezető testületek megválasztását. A fenti feladatok elvégzésének koordinálására az alapító tagok felkérik a Szervező Bizottságot, melynek tagjai: Bácskai Sándor, Baranyai Tibor, Benyó Pál, Bölcskei János, Buda Géza, Gaskó István, Heiszler Vilmos, K. Gyurkó Rita, Márkus László, Szilágyi Gábor, Takács Imre. Az alapító tagok felkérik a párt jövője iránt felelősséget érző tagokat a nyilatkozatban szereplő elhatározások támogatására, melyet jegyzőkönyvbe foglalt határozatok meghozatalával, vagy egyenkénti csatlakozásukkal juttassanak kifejezésre. Levélcím: (MSZDP) Budapest XIV. Vezér út 28.b. 1144 Aláírók: Győri György telefonszerelő, Fazekas András közgazdász, Benyó Pál mérnök, Buda Géza szellemi szabadfoglalkozású, Bölcskei János jogász, Gaskó István közgazdász, Gaskó Istvánné műszaki oktató, Heiszler Vilmos történész, Hankiss Ágnes író, Vitézy László filmrendező, Kunos Ildikó felszolgáló, Walesi Ottilia levéltáros, K. Gyurkó Rita újságíró, Márkus László történész, Pálffy Katalin újságíró, Szilágyi Gábor újságíró, Tóth Gy. László tanár. (OS)
1989. március 24., péntek 17:30
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|