|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
MSZDP programtervezet - országos vita
|
1989. március 22., szerda - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt Országos Elnöksége március 21-ei ülésén úgy döntött, hogy országos vitára bocsátja a párt programtervezetét. A dokumentum arra a kérdésre, mit akar az MSZDP, így válaszol: ,,Jóléti társadalmat, többpártrendszerre épülő parlamenti demokráciát, jogállamot; Magyarország felzárkóztatását az európai fejlődés fő vonalához; az emberi jogok szabad, korlátozás nélküli érvényesülését; a társadalom minden tagja számára az önmegvalósítás lehetőségét; az ifjúságnak az otthonteremtés lehetőségét; a nyugdíjasoknak nyugdíjuk értékállandóságát, a tisztes, boldog öregkor lehetőségét; a katonai tömbök felszámolását, hazánk tényleges szuverenitását és semlegességét.,,
A programtervezet hangsúlyozza az emberi méltóság és a gazdasági hatékonyság összekapcsolásának alapelvét, majd kifejti a párt véleményét arról, mit kell tenni a gazdaságban az említett célok eléréséért és melyek a társadalmi célkitűzések megvalósításáért kitűzött feladatok. Az MSZDP hangsúlyozza, hogy ,,a párt nem lesz erőszakolt egység, hanem a szellemi szabadság otthona, a különböző gondolkodású emberek politikai egysége,,. Az elnökség megállapította, hogy a párt szervezetei az 1945. augusztus 18-20-án megtartott XXXIV. pártgyűlés alapján működnek. A továbbiakban pedig bejelentette, hogy Márkus László, Csurdi Sándor és Szilágyi Gábor által beadott tagfelvételi kérelmeket, nevezettek pártellenes magatartása miatt, nem fogadta el, ők a párt nevében sem eljárni, sem nyilatkozni nem jogosultak. (MTI)
1989. március 22., szerda 19:38
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|