|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
Az MSZDP elnökségének nyilatkozata (OS)
|
Budapest, 1989. március 22., szerda - A Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöksége az alábbi nyilatkozatot juttatta el az Országos Sajtószolgálathoz. Az elnökség a Márkus László, Csurdi Sándor és Szilágyi Gábor által beadott tagfelvételi kérelmeket, nevezettek pártellenes magatartása miatt, nem fogadta el. Az elnökség nyilvánosságra hozza, hogy a felsorolt személyek a Magyarországi Szociáldemokrata Párt nevében sem eljárni, sem nyilatkozni nem jogosultak, részükre a szervezés céljából kiadott megbízólevelek érvénytelenek. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt szervezetei az 1945. évi augusztus hó 18-20-án megtartott XXXIV. pártgyűlés alapján működnek. Az itt elfogadott szervezeti szabályzat kivonatolt változatát a párt elnöksége két héten belül valamennyi alapszervezetének eljuttatja. A párt elnöksége 1989. március 1-jén tartott nagygyűlésén az alábbi programtervezetet hirdette meg: A Magyarországi Szociáldemokrata Párt programtervezete I. Mit akar a Magyarországi Szociáldemokrata Párt? - Jóléti társadalmat, többpártrendszerre épülő parlamenti demokráciát, jogállamot. - Magyarország felzárkózását az európai fejlődés fő vonalához. - Az emberi jogok szabad, korlátozás nélküli érvényesülését. - A társadalom minden tagja számára az önmegvalósítás lehetőségét. - Az ifjúságnak az otthonteremtés lehetőségét. - A nyugdíjasoknak nyugdíjuk értékállandóságát, a tisztes, boldog öregkor lehetőségét. - A katonai tömbök felszámolását, hazánk tényleges szuverenitását és semlegességét. II. Mit kell tennünk a gazdaságban céljaink eléréséért? A szociáldemokrácia alapelve az emberi méltóság és a gazdasági hatékonyság összekapcsolása. Ennek eléréséhez: 1. Megvalósítjuk a tulajdonviszonyok radikális reformját és erősítjük a dolgozók tulajdonosi szemléletét. 2. Olyan vegyes gazdaságot szorgalmazunk, amely a vállalkozás szabadságán és a piac elsődlegességén alapul. A piac tökéletlenségeinek kiküszöbölését és a szociális biztonság megteremtését azonban az állam feladatának, egyben kötelességének tartjuk. (folyt.köv.)
1989. március 22., szerda 19:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|