|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
A KISZ-vállalkozások új rendje (2. rész)
|
A március elsején életbe lépő rendelet egyik, a vállalkozó KISZ-ről szóló fontos bekezdése szerint "a műszaki, tudományos, kutatási, oktatási, kulturális, környezetvédelmi, sport, egészségügyi, szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet alapszabály szerint végző társadalmi szervezet az e célokra fordított összegekkel csökkentheti vállakozói tevékenységének eredményét". Vagyis, fordítja le Farkas György, az e célokra fordított összegek után nem kell vállalkozói nyereségadót fizetni. De azt is hozzáteszi: egyelőre azt nem lehet tudni - és ez ügyben folyik az egyeztető munka -, hogy mit jelent a KISZ esetében. Végül is a tevékenységek zömét űzi a KISZ - de alapszabály szerint-e? Ez annál is inkább kérdés, mivel a KISZ szervezeti szabályzata is átalakulóban van. Hasonló problémát okoz a társadalombiztosítás is. A Társadalombiztosítási Igazgatósággal folytatott megbeszélések tárgya éppen az: milyen viszonynak minősül a munkavállaló és a munkáltató, vagyis a KISZ-tag és a KISZ-szervezet viszonya. Mert ha például az alkalmazotti kategóriába sorolják ezt a kapcsolatot, akkor 43 százalék lenne a társadalombiztosítási díj, míg a gazdasági munkaközösségek esetében csak 10 százalék. Kell-e tehát társadalombiztosítási díjat fizetnie a KISZ-nek vállakozó tagja után, és ha igen, milyen mértékben? Az sem segíti a gondok gyors megoldását, hogy a KISZ nem egyedül dönti el, hogyan minősítendők egyes tevékenységei. Például a gyermek-és ifjúságvédelmi munka felől az Állami Ifjúsági és Sporthivatalnak kell nyilatkoznia. Annyi mindenesetre bizonyosnak mondható, hogy az 1986 óta létező közösségi célú munkavállalás hagyományos formájában megszűnik. Nincs is már szükség külön formára, hiszen a rendelet kimondja, hogy a társadalmi szervezetek bevételei származhatnak gazdasági vállalkozásból is, és meghatározza, milyen általános és egységes szabályok alapján végezheti e tevékenységét a szervezet, és hogyan használhatja fel nyereségét. (folyt.)
1989. március 20., hétfő 15:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|