|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Nyílt levél az MSZMP Központi Bizottságához
"Az MSZMP Tolna megyei bizottsága 1989. június 10-i ülésén
különös gondot fordított a párt belső helyzetével kapcsolatos
kérdések elemzésére. Tette ezt azért, mert párttagságunkat
aggodalommal tölti el a Központi Bizottság, a Politikai Bizottság
tagjai, a párt vezetői közötti egyre nyilvánvalóbbá váló ellentét."
SZER:
A legfiatalabb 1956-os kivégzett
"Őt 1959. március 21-ikén kivégezték államellenes
összeesküvés miatt. Összesen 14 pontban találták bűnösnek őt, és
sajnos az ítéletet végre is hajtották annak ellenére, hogy az
elkövetett dolgok 16-17 éves korban kerültek sorra.
1956-ban a forradalmi események hatására lekerült valahogyan a
Széna-térre és ott összebarátkozott olyan emberekkel, mint Szabó
bácsi és sokan mások, akiket én ugyan nem ismertem. Forradalmárt
csínáltak belőle, hogy ezt egy életre úgy elhatározta, eltökélte,
hogy ezekkel az emberekkel végig fogja csinálni. Ők úgy vallották,
hogy a szabadságért és Nagy Imréért harcolnak.
- Péter ekkor 15 éves."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának közleménye (1. rész)
|
1989. március 10., péntek -
A JÖVŐNKÉRT FELLENDÜLÉST - DEMOKRÁCIÁT - SZOCIALIZMUST Mire törekszik a Magyar Szocialista Munkáspárt? Hazánk történelmi jelentőségű fordulóhoz érkezett. A tét roppant nagy: a nemzet felemelkedése vagy elmaradása a világ fejlődésétől. A demokratikus megújulásra ma, az ellentmondásokkal terhelt helyzetben is késztetőek a hazai és kedvezőek a világpolitikai feltételek. Cselekvésre van szükség. Az MSZMP megkezdte erőinek újjászervezését. Közvetlen célja: leküzdeni a válságot. A mai magyar társadalomban meghatározóak a haladó, demokratikus erők. Örökösei és folytatói nemzeti történelmünk reformkorszakai, a polgári és népi progresszió, a munkásmozgalom hagyományainak. Az MSZMP ezek szellemében, a reformok jegyében munkálkodik. A gyökeres változtatás szükségességét felismerve, a társadalmi megegyezés szándékától is ösztönözve nyíltan, kritikusan szembenéz a múlttal. Szakít a torznak, hibásnak bizonyult politikai-gazdasági szerkezettel, elhatárolja magát a korábbi vezetés hibáitól, a szubjektivizmustól, a tagság részvételét kizáró politizálástól. A párt célja a társadalmi fejlődés előmozdítása, a nemzeti sajátosságoknak megfelelő demokratikus szocializmus építése. Az MSZMP támaszkodik politikai tapasztalataira, a társadalmi fejlődésben 1945 után elért maradandó értékekre, eredményekre. Mozgalmunk irányt mutató értékei: az alkotómunka, a szabadság, az igazságosság, a szolidaritás. Az alkotómunka az értelmes emberi élet alapja, a jólét és a fejlődés forrása. Szabadságeszményünk a személyiség önállósága, az emberi jogok érvényesülése. A nép szabadsága az egyén szabadságára és a közösség iránti felelősségre épül. Az igazságosságot a társadalmi, politikai, gazdasági, szociális, kulturális esélyek egyenlőségére való törekvés jelenti. (folyt. köv.)
1989. március 10., péntek 18:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának közleménye (2. rész)
|
A szolidaritás a szabad emberek és közösségeik összetartozása, kölcsönös megbecsülése és pártfogása. Meggyőződésünk, hogy ezek az értékek a demokrácia, a szocializmus elvei alapján teljesedhetnek ki. Az MSZMP a munkásmozgalom két meghatározó - kommunista és szociáldemokrata - irányzatának egyesült pártja, amely osztályszempontokat meghaladva a dolgozó, alkotó emberek érdekeit kifejező marxista szellemű reformpárt. Az MSZMP szervezett politikai erő, amelynek programja egyetemes és nemzeti értékeket képvisel. Az MSZMP demokratikus szervezetével, áramlatai alkotó együttműködésével, tagjai egyenjogúságára alapozva erősíti cselekvési egységét. Az MSZMP együttműködést, a nemzeti sorskérdésekben megegyezést ajánl minden, az országért felelősséget vállaló, haladó gondolkodású állampolgárnak és szervezetnek. MIT AKARUNK? ------------ 1/ A népakarat érvényesítését -------------------------- - jogállamot; demokratikus, szocialista alkotmányt - képviseleti demokráciát - a népszuverenitást megtestesítő törvényhozást, független bíróságokat, jól működő kormányzatot - önkormányzatot, biztonságot, fejlődést a közösségeknek, a falvaknak, a városoknak - a napi politikai harcoktól mentes, a haza, a közrend védelmét az alkotmányosság szellemében szolgáló fegyveres erőket, testületeket (folyt. köv.)
1989. március 10., péntek 18:35
|
Vissza »
|
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának közleménye (3. rész)
|
2/ A politikai intézmények korszerű rendszerét ------------------------------------------- - alkotmányos többpártrendszert - szabad választásokat, a koalíció lehetőségét a kormányzásban - független szakszervezeteket, önálló érdekképviseleteket - megújuló népfront-mozgalmat 3/ Az egyén és a közösség biztonságát ---------------------------------- - alkotmányban szavatolt szavatolt állampolgári és személyes szabadságjogokat, törvényességet - a fiatalok önálló politikai cselekvési lehetőségét - a nők társadalmi megbecsülését, jogaik gyakorlásában pedig egyenlő esélyt - haladó nemzetiségi törvényt - a törvényesen szerzett tulajdon védelmét - közérdeket szolgáló biztonságot, rendet, fegyelmet 4/ Határozott kormányzással kitörést a válságból --------------------------------------------- - a gazdasági visszaesés megfékezését, az eladósodás megállítását, a fellendülés megalapozását - a gyenge teljesítmények visszaszorítását - az ütközések, kikerülhetetlen áldozatok vállalását - a terhek igazságos megosztását 5/ A gazdasági rendszer reformját ------------------------------ - következetes átmenetet a hiánygazdaságból a piacgazdaságba - tulajdonreformot; a tulajdonformák egyenrangúságát, a jól működő közösségi tulajdon meghatározó szerepét - forgalmi értéket a földnek - eredményes gazdaságon alapuló fokozatosan megvalósuló konvertibilitást - a KGST reformját (folyt. köv.)
1989. március 10., péntek 18:35
|
Vissza »
|
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának közleménye (4. rész)
|
6/ Megújuló magyar gazdaságpolitikát --------------------------------- - Európába és a világba beépülő gazdaságot - a saját források jobb hasznosítását, a hazai piac élénkítését az export fellendítésével együtt - a gazdasági szerkezet, az infrastruktúra korszerűsítését - a vállalkozások szabadságát, biztonságát - teljesítményt ösztönző adópolitikát - társadalmilag ellenőrzött, új alapokra helyezett költségvetést (folyt. köv.)
1989. március 10., péntek 18:36
|
Vissza »
|
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának közleménye (5. rész)
|
7.) Jobb megélhetést ---------------- - az infláció mértékének csökkentését, az indokolatlan áremelések elleni fellépést - a teljesítmények és a bérek összhangját biztosító bérreformot - a reálbérek emelését ott, ahol a gazdaságos teljesítmény javul - az elmaradott térségek fejlesztését 8.) A létbiztonságot szavatoló szociálpolitikát ------------------------------------------- - a családok támogatását, hogy betölthessék hivatásukat - az első lakás megszerzésének állami támogatását - a fiataloknak jobb, biztonságosabb feltételek teremtését az elhelyezkedésre, a pályakezdésre, a családalapításra - támogatást az önmagukról gondoskodni nem tudóknak, a halmozottan hátrányos helyzetűeknek - a közösségek egyént védő szerepének erősítését - a munkanélkülivé válóknak átképzést, munkalehetőséget 9.) Az egyént védő társadalombiztosítási rendszert ---------------------------------------------- - törvényben szabályozott, pénzügyileg független, egységes társadalombiztosítást - az önkéntes társadalombiztosítási formák gazdagítását - az egészségügy reformját, szabad orvosválasztást - igazságosabb, előbb az alacsony nyugdíjak, majd az átlagnyugdíjak értékállandóságát megőrző nyugdíjrendszer bevezetését 10.) Környezetvédelmet ----------------- - környezetbarát magatartást és gondolkodást - környezetkímélő technológiákat - a környezet további romlásának megállítását 11.) Tiszta közéletet ---------------- (folyt.köv.)
1989. március 10., péntek 18:37
|
Vissza »
|
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának közleménye (6. rész)
|
12.) Szabad szellemi alkotómunkát ---------------------------- - a kutatás és a publikálás szabadságát - a tehetségek érvényesülési lehetőségét az oktatásban, a munkahelyen, a közéletben - az alkotói szabadság kiteljesedését, a művészeti, irodalmi élet sokszínűségét 13.) Az oktatás gyökeres megújítását ------------------------------- - a pedagógusok megbecsülését - az egyéni képességet fejlesztő, demokratikus iskolarendszert - önállóságot, tanszabadságot a felsőoktatásban - szabadabb egyetemi felvételi rendszert 14.) Lelkiismereti szabadságot és a vallásgyakorlás szabadságát ----------------------------------------------------------
1989. március 10., péntek 18:38
|
Vissza »
|
|
A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának közleménye (7. rész)
|
MI SZAVATOLJA PROGRAMUNKAT? --------------------------- A cselekvőképes párt. A haladó erők összefogása. A határozott kormányzás. A törvényes biztosítékok megalkotása. A társadalom vállalkozókészsége és érdekeltsége az ország előrehaladásában. A nyilvánosság, a felelős szabad sajtó. Az MSZMP békés úton, feszültségek élezése nélkül kívánja az átmenetet a széles körű demokráciára. A párt arra törekszik, hogy a nemzet érdekeit programjával, politikai súlyával meghatározó módon fejezze ki; tagsága kezdeményezőkészségével, a választók bizalmával érjen el meghatározó politikai befolyást a társadalomban. Pártunk a reformpolitikáját erősíti, törekvéseit valamennyi cselekvő, politizáló tagjának részvételével valósíthatja meg. x x x Cselekvési programunk nyitott a gyorsan változó valóság, az új gondolatok, a párttagság tapasztalatai iránt, s annak megfelelően változik a jövőben is. A Központi Bizottság kéri a tagság programot tovább formáló véleményét, javaslatait. Budapest, 1989. március 7. a MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT KÖZPONTI BIZOTTSÁGA (MTI)
1989. március 10., péntek 18:39
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"- Szeretném megkérni a Telesport műsorvezetőjét, hogy mondja be, mikor kezdődik a tenisz folytatása? Köszönöm.
- 295-871-ről beszélek Alex Tamás vagyok, és a Napzártában a Hanglemez igazgatójához. Gondolom, ha lehallgatják, Napzárta előtt még felhívhatnának, és akkor elmondhatnám kérdésemet.
- ,Telesportra panasz a foci és a teniszre vonatkozóan /kb. lo jelzés/
(MEGJEGYZÉSEM: - és azt hiszem mindannyiunk nevében, érdekében teszem, A.leírtakért felelősséget, sem telefonszám, sem szövegben nem vállalok, "talán"-ra irtam őket. Ha nem javul a hangminőség nincs értelme annak, hogy az a fontos, hogy nyoma legyen jelszónak.) Köszönöm. Farkas Magdi."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|