|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Elég volt a robbantásokból
"A dunakiliti munkagödör idő
előtti elárasztásával megint csak a károk fognak növekedni. Ne engedjük! Védjük meg a szerződések által összekötött országok
érdekeit Védjük meg Dunakiliti repedező házait, védjük meg a Dunát
a további pusztítástól! Követeljük az alattomos robbantások haladéktalan leállítását"
Amerika Hangja, Fókusz:
A szovjet hadsereg helyzete
Gorbacsov ugyanis, miközben ostorozza a
Szovjetunió gazdasági bajait, egyben kiaknázza a Nyugat legnagyobb
gyöngeségét, nevezetesen a reményt, hogy az orosz medve végre
jóllakott és elvesztette az étvágyát.
A gazdasági szükségből politikai erényt kovácsol ebben az
elmaradott országban, elvégre a kényszer vitte rá, hogy elvegye a
szovjet imperialista törekvések élét Afganisztánban, Délkelet-
Ázsiában, valamint Afrika déli részén. Végső célja azonban az, hogy
Moszkva viszonylagos stratégiai helyzetének feladása nélkül hajtsa
végre a reformokat.
|
|
|
|
|
|
|
Bajnokavató Kispesten - bucsuztatás Angyalföldön? (1. rész)
|
1989. junius 9. péntek (MTI) - Az utolsó, a bajnoki cimet és a kiesést egyaránt eldöntő összecsapásokra futnak ki a pályára szombaton az NB I-es labdarugócsapatok. A meglehetősen ellentmondásos évad végén az időközben hihetetlenül mélyre süllyedt hazai futballnak a sors kiszámithatatlansága megadta a lehetőséget, hogy valamit enyhitsen a szurkolók csalódottságán. A véletlen folytán ugyanis a bajnoki cim és a kiesés egyaránt csak a végső összecsapásokon dől el, mégpedig két fővárosi csapat otthonában: a Bozsik stadionban és a Fáy utcában. Az aranycsapat egykori nagy egyéniségéről elnevezett kispesti pályán a tavalyi cimvédő Bp. Honvéd fogadja a két évvel ezelőtti bajnokot, az MTK-VM-et. Mindkét együttes 58 pontot gyűjtött eddig, a gólkülönbség szempontjából viszont a piros-fehérek helyzete kedvezőbb, ennek azonban nincs jelentősége, hiszen a döntetlent az MLSZ tavaly megszüntette... A kispestiek sikerrel átvészelték a bundaügyet, sőt, sokak szerint megerősödve kerültek ki a meglehetősen kellemetlen botrányból: az átmenetileg eltiltottak helyén lehetőséget kaptak olyan jó képességű fiatalok, akik egyébként aligha mutatkozhattak volna még be az NB I-ben. Both József vezetőedző az idény közepén került a csapathoz - Bicskei Bertalant időközben kinevezték a válogatott szövetségi kapitányának -, s elődjéhez hasonlóan céltudatos, kemény munkát követelt, ugyanakkor ujabb tehetségeket is bátran állitott be a csapatba. Verebes József csapata az utóbbi időben számos változások ment keresztül, s bár a kék-fehérek az idén nem nyujtottak a két évvel ezelőttihez hasonló teljesitményt - ami bajnokságot hozott az MTK-VM-nek -, az 1988/89-es versenyfutásban igy is ott lehetnek a legjobbak között. A korábbi fiatal gárdából sokan távoztak, helyükre viszont olyan játékosokat is igazoltak a Hungária körutra - Lakatos, Vadász -, akik bizonyára többre is képesek az eddig látottaknál. Persze, lehet, hogy éppen szombaton lesznek csucsformában... Az a csapat, amelyik viszont a Fáy utcában hagyja el vesztesen a pályát, csak nagy szerencsével folytathatja szereplését ősztől is az élvonalban. A Vasas helyzete szinte kilátástalannak tűnt, aztán ennek cáfolatára a piros-kékek a 25. fordulótól nagy hajrába kezdtek, három mérkőzésen begyűjtöttek kilenc pontot - majd legutóbb az Üllői uton ujra kiütötték őket... A zalaegerszegiek két ponttal előzik meg vetélytársaikat, amit egy hárompontos vereséggel még behozhatnak az angyalföldiek. (folyt.köv)
1989. június 9., péntek 11:05
|
Vissza »
|
|
Bajnokavató Kispesten - bucsuztatás Angyalföldön? (2. rész)
|
A már megmenekült ujpestiek talán először játszhatnak nyugodtan, az osztályozót és a kiesést egyaránt sikerült elkerülniük. A PMSC elleni találkozójuk nem igér nagyobb küzdelmet, gyakorlatilag tét nélkül lépnek pályára a csapatok. Nem mondható el ugyanez a Haladás - Békéscsaba összecsapásról: Szombathelyen a hazaiaknak az NB I-es ,,tagság,, a tét, a vendégeknek pedig - miután más félnivalójuk nincs - az esetleges vereségük után felröppenő pletykákat illene megelőzniük. A Haladás, csakugy mint a Vasas és a ZTE, már legjobb esetben is osztályozót játszik az NB II. valamelyik csoportjának második helyezettjével, vereség esetén viszont csak a zalaegerszegiekben bizhatnak a Vas megyeiek. Győzelem esetén második helyezés - ezt a célt próbálják megvalósitani a ferencvárosiak a Veszprém otthonában. A zöld-fehérek ezuttal sem tudták beváltani a bajnoksági cimre vágyó szurkolóik álmait, ennek ellenére az utóbbi években az idén szerepelt a legjobban Rákosi Gyula csapata, hiszen a a dobogós helyet valószinűleg elérik, s az MNK-ban is a döntőt játszhatnak a Bp. Honvéd ellen. A Veszprém rácáfolva a jóslatokra, biztos tagja maradt az élvonalnak. Ez ujabb nagy sikert jelent Glázer Róbert vezetőedzőnek, amikor ugyanis átvette a csapatot, kevesen gondolták volna, hogy ezek a játékosok valami hasonló teljesitményre képesek... A már kiesett Dunaujváros otthonába látogat a dobogóra még matematikailag esélyes Rába ETO. A győriek a jobb együttesek közé tartoznak idehaza, de játékban igazán nem sikerült az idén előre lépniük. A bajnokság meglepetéscsapatának indult, majd kissé leeresztett a Vác, mig tatabányai ellenfeleik az idén sehogy sem találtak magukra. Egy esetleges győzelemmel még néhány helyet mindkét együttes ugorhatna a tabellán, kérdés, ez a lehetőség ad-e elegendő ösztönzést a játékosoknak? A Balaton partjára, Siófokra látogat a már mindenképp jó idényt záró Videoton. A székesfehérváriak három ponttal - ha a Ferencváros megbotlana Veszprémben - még felkapaszkodhatnak a dobogóra, s ezt az esélyt aligha hagyják figyelmen kivül Kaszás Gábor tanitványai. A Siófok ezzel együtt kemény diónak igérkezik, hiszen egy vereséggel és nagyobb balszerencsével akár osztályozóra is kényszerülhetnek. (folyt.köv)
1989. június 9., péntek 11:11
|
Vissza »
|
|
Bajnokavató Kispesten - bucsuztatás Angyalföldön? (3. rész)
|
Kozma: sok mulik a szerencsén... -------------------------------- A Bp. Honvéd kétségkivül a legjobb játékosállománnyal rendelkezik idehaza, hiszen a kispestiek az idényközben alaposan megtizedelt csapattal is a bajnoki cim közvetlen közelébe jutottak. Gondolta volna ezt idény közben? - kérdezte Papp István, az MTI munkatársa Kozma Mihály szakosztályvezetőt. - Nem, s bevallom: kellemesen csalódtam Both Józsefben, akit őszintén szólva csak akkor ismertem meg, mikor átvette a csapatot - válaszolta a volt válogatott játékos. - Igen kemény munkát végzett a szakember, s meg is lett az eredménye. Most is ugyanugy készülünk a döntő összecsapásra, mint az eddigi fordulókban tettük, de nem tagadom, ezuttal van bennünk jó adag feszültség is... Reálisnak tartja az idei bajnokság eredményét? - A bundabotrány kétségtelenül sok mindent befolyásolt, de ezzel a Bp. Honvédot sujtottak leginkább, mi pedig ott vagyunk az élen. A csapat egész éves teljesitményével igy méginkább elégedett lehetek, s ezen a véleményemen, függetlenül a végeredménytől, nem változtatok a szombati mérkőzés után sem. A kispestiek az utóbbi években rendszeresen kiemelkedőt nyujtanak a hazai mezőnyben, a nemzetközi sikerek viszont elmaradnak... - A jelenlegi gárdával, ha sikerül egy-két helyen erősiteni, az európai kupaporondon is megállnánk helyünket. Amennyiben nem tudunk igazolni, akkor jövőre is inkább a magyar bajnokságra kell összpontositanunk. Sokan vádolták a szövetségi kapitányt azzal, hogy elfogult a Bp. Honvéd játékosaival szemben... - Ezt igazságtalan vádnak tartom. A kispestiek közül soha, egyetlen labdarugó sem mondta le a válogatottságot ugy az utánpótlás, mint a felnőtt szinten. Pedig a mi futballistáink kapták a legnagyobb terhelést idehaza a nemzetközi szereplések miatt. Tippelne a szombati mérkőzésre? - Erre nem vállalkozom. Nagyon szeretnénk nyerni, de a napi szerencsén sajnos sok mulik... (folyt.köv.)
1989. június 9., péntek 11:19
|
Vissza »
|
|
Bajnokavató Kispesten - bucsuztatás Angyalföldön? (4. rész)
|
Verebest nem érdekli... ----------------------- Az idei döntő a Hungária köruton már nem jelent akkora eseményt, mint a két évvel ezelőtti szenzáció, amikor az utolsó helyről rajtolva nyertek bajnokságot a kék-fehérek. Akkor még Verebes József vezetőedző is egészen másként vélekedett a hazai küzdelmekről... - Az az igazság, hogy engem ezuttal valóban nem érdekel, ki nyeri a bajnokságot, s ezt a véleményemet akkor is fenntartom, ha megnyerjük a kispesti mérkőzést - jelentette ki a volt szövetségi kapitány, aki korábban a Rába ETO csapatával kétszer, az MTK-VM-mel egyszer jutott a csucsra. - Őszintén szólva, nem érzem a verseny hitelességét. Az idei küzdelmeket tönkretették a bundaüggyel, s ilyen körülmények között nem is születhetnek valós eredmények. Tehát nem készülnek fokozott figyelemmel a szombati mérkőzésre? - Semmi különöset nem teszünk, én személy szerint nem is foglalkozom az egésszel. Játszunk és kész. Jó, nyerhetek még egy bajnokságot, s ez bizonyára nagy élmény lesz ,,fiaimnak,, ahogy a szurkolóinknak is. Engem ezzel együtt zavar, hogy lassan tiz éve olyan dolgokkal kell foglalkoznom, amik feleslegesen kötik le az energiáimat. Meguntam. Elegem lett abból például, hogy egyesületek továbbra is visszaélhetnek megkülönböztetett helyzetükkel, s igy befolyásolhatják a bajnokság végeredményét. Mennyiben hasonlit a mostani MTK-VM a két évvel ezelőttihez? - Az egy egészen más gárda volt. Én mindig az utolsó helyen álló, szétesett csapatokat vettem át... Sajnos, amit felépitettem, később rendszeresen tönkretették, s igy kénytelenek voltunk napról napra élni. Törőcsik Andrást például, miután formába hoztuk egyszerűen lerugták, Hannich Pétert pedig eltiltották. Ennek ellenére ujra és ujra felálltunk, s versenyben maradtunk... - mondta végezetül Verebes József. (folyt.köv.)
1989. június 9., péntek 12:29
|
Vissza »
|
|
Bajnokavató Kispesten - bucsuztató Angyalföldön? (5. rész)
|
A forduló hirei: Szombat, valamennyi mérkőzés kezdete 17 óra: U. Dózsa - PMSC, Megyeri ut, V: Nagy L. (őszi eredmény: 0:2) ------------------------------------------------------------ U. Dózsa: Brockhauser - Huszárik, Herédi, Szélpál, Szlezák - Kozma, Kósa, Kecskés - Schróth, Balogh, Bácsi PMSC: Bogyay - Tomka, Márton, Bódog, Czérna - Megyeri, Turi, Vén, Czéh - Nagy, Lehota x x x Vasas - ZTE, Fáy u., V: Makó (0:4) ---------------------------------- A Vasasban valószinűleg a Ferencváros elleni csapat lép pályára. Galaschek, Tuboly és Mészöly továbbra is sérült. A vendégeknél Németh és Fujsz helyett Farkas illetve Kovács L. kezd. Vasas: Andrusch - Pecha, Elekes, Geress, Csorba - Zvara, Teodoru, Komjáti, Duró - Szabadi, Melis ZTE: Andorka - Balog, Csepregi, Molnár, Elekes - Purger, Rózsa, Wittmann, Szalai - Farkas, Kámán x x x Haladás - Békéscsaba, Szombathely, V: Hartmann (1:2) ---------------------------------------------------- A békéscsabaiak kapuját a három sárga lap miatt eltiltott Gulyás helyett Bay védi. Haladás: Derdák - Neudl, Mikos, Bognár, Tóth - Nagy, Illés, Marton - Domján, Scha:ffer, Elekes Békéscsaba: Bay - Szenti, Ottlakán, Bánfi, Fabulya - Belvon, Csató, Horváth - Csernus, Oroszki, Szekeres x x x Veszprém - Ferencváros, Veszprém, V: Németh L. (1:3) ---------------------------------------------------- A veszprémieknél Bognár és Szécsi felépült, Kelemen viszont három sárga lapja miatt nem játszhat. Kérdéses, számithat-e Glázer Róbert vezetőedző Kiss Lászlóra. A zöld-fehéreknél Páling nem valószinü, hogy pályára léphet. Veszprém: Kakas - Bognár, Bimbó, Sánta, Szécsi - Dobai, Csongrádi, Csik - Rugovics, Süle, Horváth I. Ferencváros: Józsa - Simon, Pintér, Keller - Bánki, Limperger, Vaszil, Topor - Fischer, Dzurják, Dukon (folyt.köv.)
1989. június 9., péntek 13:20
|
Vissza »
|
|
Bajnokavató Kispesten - bucsuztatás Angyalföldön? (6. rész)
|
Dunaujváros - Rába ETO, Dunaujváros, V: Roxin (0:1) --------------------------------------------------- A hazaiaknál Kerepeczky és Szauer, a vendégeknél Hajszán, Rubold és Bordás nem léphetnek pályára sérülés miatt. Dunaujváros: Bita - Sztanó, Dózsa, Németh - Miskovicz, Zombori, Lengyel, Dupai - Zsinka, László vagy Simon, Romanek Rába ETO: Boros - Csikós, Hlagyvik, Pecsics, Turbék - Sallói, Urbányi, Somogyi, Virág - Mörtel, Vermes x x x Vác - Tatabánya, Vác, V: Molnár (0:0 - 11-esekkel 6:5) ------------------------------------------------------ Vác: Gelei - Kosztolnik, Talapa, Bánföldi, Csima - Nagy, Lénárt, Gyimesi, Vig - Balogh G., Zsivótzky Tatabánya: Kiss - P. Nagy, Lakatos, Udvardi, Szalma - Járfás, Csapó, Schmidt, Dobesch - Plotár, Simon x x x Siófok - Videoton, Siófok, V: Kovács I. (4:1) --------------------------------------------- Gondban van Gellei Imre vezetőedző, mivel Horváth Győző eltiltása miatt nem áll rendelkezésre, Brettner, Burai, Zsadányi, Borostyán és Palkovics pedig sérült. A szakvezető igy csak keretet adott. A székesfehérváriaknál egyedül Jován bajlódik sérüléssel. Siófok: Biró (kapus), Kolovics, Marozsán, Aczél, Szabó L., Szabó B., Olajos, Quiriko, Keszeg, Freppán, Meksz, Krausz Videoton: Koszta - Csonka, László, Végh, Horváth - Máriási, Emmer, Király - Jónás, Csucsánszky, Petres x x x (folyt.köv.)
1989. június 9., péntek 13:23
|
Vissza »
|
|
Bajnokavató Kispesten - bucsuztatás Angyalföldön? (7. rész)
|
Bp. Honvéd - MTK-VM, Bozsik stadion, V: Huták (0:3) --------------------------------------------------- Katzenbach helyett valószinüleg Pölöskei kezd a vendégeknél. Bp. Honvéd: Both József vezetőedző a következő 16 játékosból jelöli ki a pályára lépőket: Disztl P., Tarlósi (kapusok), Disztl L., Csuhay, Gregor, Csábi, Csehi, Füle, Szijjártó, Sikesdi, Sallai S., Pisont, Fodor, Sallai T., Cseh, Kovács. Sass és Varga sérülés miatt nem játszhat. MTK-VM: Gáspár - Farkas, Hires, Lőrincz, Vadász - Pölöskei, Balog, Talapa J. - Kékesi, Szeibert, Lakatos A találkozót a Magyar Televizó a 2. csatornán közvetiti.+++
1989. június 9., péntek 13:29
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|