Rendszerváltás és az MTI

	Merre tovább, ifjúság?
"Meghalt a király, éljen a király " - humorizált valaki a Baloldali Ifjúsági Társulás - Budapesti KISZ elnevezésű szervezet alakuló küldöttértekezletén, amikor a társulás 25 tagszervezetének 143 küldötte elsöprő többséggel az egykori Budapesti KISZ-bizottság titkárát, Kiss Pétert választotta meg a BIT elnökévé. Látszólag tehát semmi sem változott, a vezető maradt, csupán a szervezet neve módosult némiképp. Ezt persze cáfolni látszik a szóban forgó KISZ- utódszervezet alapszabályzata, amelyből kiderül: a BIT egyenrangú tagszervezetek alulról építkező szövetsége. Elveti a demokratikus centralizmus gyakorlatát, az MSZMP-vel stratégiai szövetséget vállal, de csak azokban a kérdésekben, amelyekben céljaik, érdekeik egybeesnek. A direkt pártirányítást azonban nem fogadják el. Lázadozik az ifjúság - hangzik el mostanában mind gyakrabban az efféle híradások után; hol lekicsinylő hangsúllyal, hol vésztjóslón. A legtöbben nem titkolják nemtetszésüket. Mit képzel magáról az a negyven éven át egységesnek vélt és annak is nevelt ifjúság? Volt neki egy jó KISZ-e, melyen keresztül részese volt a hatalomnak, - erre harminc év után szétveri. Aztán sorra alakítja az újabbnál újabb, kisebbnél kisebb szervezeteket, és azt hangoztatja, hogy még az MSZMP-vel is bizony csak egyenrangú félként hajlandó tárgyalni. Hát mi van itt? A történet 1957-ben, a KISZ zászlóbontásával kezdődik. Az egy és oszthatatlan ifjúság egy és oszthatatlan szervezete a főbb vonásaiban máig fennálló monolitikus hatalmi struktúra részévé vált. S hosszú ideig az érvényesülés egyetlen útja is a KISZ-en keresztül vezetett. A szervezet pecsétje kellett az egyetemi felvételihez, s az ifjúsági szövetségből kerültek ki - csak onnan kerülhettek ki jószerével - minden valamire való állami intézmény vezetői is. Ez üt most vissza. Ez az egy központú társadalomszervezési modell, amely egyre kevésbé tudta beváltani a fiataloknak tett ígéreteit. Erre azok fellázadtak. No nem olyan látványosan, mint azt közülük oly sokan szerették volna. De mégiscsak lázadásnak minősült mindaz, ami a szakkollégiumokban vagy az egyetemek politikai klubjaiban történt. Vitatták, hogy a mai szocializmus a létező világok legjobbika lenne, válságról beszéltek akkor, amikor az ilyen kijelentésekért még pártmegrovás járt a náluk felkészültebb, szakmailag jobban érvelő közgazdászoknak, politikusoknak is. (folyt.) 1989. június 6., kedd 11:56
Vissza » Folytatásokkal »