|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Debreceni fiatalok nyilatkozata
"A mártírok sírján virágozzék ezer virág
Demokráciát, szabadságot és békét a kínai népnek
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt
Ifjúsági Mozgalmának debreceni szervezete
Debreceni Demokratikus Ifjúsági Szövetség
a FIDESZ Gandhi csoportja
a FIDESZ Táncsics csoportja
az SZDSZ debreceni szervezete"
SZER, Magyar híradó:
A Kisgazdapárt új elnöke
"A pártegység megóvása érdekében köszönt le az elnöki posztról
Pártay, és hosszas viták, kompromisszumok után választottak a
küldöttek új vezetőséget, abban bízva, hogy ezzel nyitva az út a
független kisgazdák előtt az 1947-es pártalkotmány alapján a vidéki
csendes többség, a parasztság, a kisvállalkozók megszólaltatására,
megnyerésére. Most ismertetjük a Független Kisgazda-, Földmunkás- és
Polgári Párt új elnöke, Vörös Vince pályafutását:..."
|
|
|
|
|
|
|
Galambtenyésztő,történész,forradalmár-Látogatóban Király Bélánál (1. rész)
|
1989. június 8. csütörtök (MTI-Panoráma) - Király Béla, az 1956-os nemzetőrség hajdani parancsnoka - akinek nyilatkozatát a napokban közölte a magyar sajtó - 33 év múltán először látogat haza. A népfelkelés egyik irányítója Nagy Imre és mártírtársai temetésén beszél. Ám nemcsak ott: vendége lesz a Magyarságkutató Intézetnek és a FIDESZ-nek. Tíznapos látogatása idején bizonyára elhalmozzák más meghívásokkal is.
Aki sorsa ismeretében (öt év börtön, halálos itélet, forradalom, emigráció, új kezdés kényszere, érett férfiként) vagy korát tudva (betöltötte már 77. évét) megtört aggastyánra számít, nem fogja felismerni Király Bélát. A magas, feszes tartású férfi messziről elárulja az egykori katonatisztet, a csillapíthatatlan szellemi érdeklődés, a közlés vágya pedig a tudóst - második életét. A kaposvári állomásfőnök fia állatorvos szeretett volna lenni, de az akkor hosszú, költséges tanulmányokra nem tellett a csáládnak. Maradt a díjmentes Ludovika Akadémia, amelyet a véletlen-teremtette katonatiszt oly sikerrel végzett el, hogy pár év múlva már a vezérkari akadémiára került. Ítélje meg ki-ki a maga szemszögéből a Horthy-Magyarország tisztképzését. Szakmai színvonala mindenesetre nemzetközileg ismert, sőt elismert volt. Olyannyira, hogy amikor Király Béla, az újdonsült, jó negyvenes éveiben járó emigráns felvételre jelentkezett a New York-i Columbia Egyetemen, felsőfokú diplomáit minden további nélkül betudták. A magyar ,,öregdiák,, azonban ragaszkodott ahhoz, hogy rendes hallgatóként bejárjon az előadásokra és vizsgázzon. Tanítani és kutatni akart, de előbb éveken át tanulmányozta, hogy mit és hogyan tanítanak. ,,Úgy véltem, csak magas tudományos színvonalon szolgálhatom a magyar ügyet,, - mondja erről. Amikor a hadtörténet oktatását megkezdte, jószerével abban a korban volt, amikor mások már a kényelmesebb életet, a visszavonulást fontolgatják. Király Béla tanított, és csak 72 évesen ment nyugdíjba, a New York-i városi egyetem professzori katedrájáról. Ez az Egyesült Államok második legnagyobb állami egyeteme a kaliforniai után, diákok tízezreivel. A professzor vidéki háza - ahol egyedül él, könyvek ezrei és a legújabban elektronikus szövegszerkesztő társaságában - szemmel láthatóan eleven műhely. Az Atlanti Kutató és Kiadó Társulat az ő gyermeke. Ez jellegzetesen amerikai vállalkozás, haszonra nem törekvő intézményként adómentességet élvez, sőt, támogatói nem adóznak a társulatnak juttatott összegek után. (folyt.)
1989. június 8., csütörtök 10:45
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 1. oldal
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 2. oldal
III/III jelentés FKgP Nagyválasztmányról 3. oldal
SZER-hallgató telefonja:
"... az elhagyott, de meg nem tagadott óhazában, az óhaza politikai életében aktivan vegyenek részt szövetségünkön keresztül. Hallathatják hangjukat és kell is hallatniuk, mert erős még az ellenség, de nem verhetetlen. Hisszük, hogy egy kommunista mentes hazában, szabad hazánk polgáraiként találkozni fogunk. Jelentkezésüket kérjük az elnöki irodában, Budapest, 1134 Kassák Lajos utca 38, Pankovics Gyula elnök, valamint a Volt Politikai Foglyok Bajtársi Szövetsége, Nyugati László Társaság központi irodájában, Budapest 1162 Állás utca 20, Isten áldása legyen drága hazánkon és az érte munkálkodókon."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|