|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Az 1956-os forradalom mártírjairól emlékeztek meg a nemzeti
gyásznapon (1. rész)
|
1990. június 16., szombat - Egy évvel a történelmi
fordulópontot is jelentő, 1989. június 16-ai temetés után, szombaton
kegyeletes megemlékezés színhelye volt a Rákoskeresztúri Újköztemető
301-es parcellája, Nagy Imrének és mártírtársainak, valamint az
1956-os forradalom hőseinek tényleges vagy jelképes nyugvóhelye.
A nemzeti gyásznapon, a Himnusz elhangzása után először Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke koszorúzott, őt követte Szabad György, az Országgyűlés megbízott elnöke, majd a Magyar Köztársaság kormánya nevében Antall József miniszterelnök és Für Lajos honvédelmi miniszter helyezte el a tisztelet és az emlékezés koszorúit a mártírok sírján. Ezt követően a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek nevében José Pablo Morán Val, a Perui Köztársaság nagykövete, a testület doyenje, majd a Történelmi Igazságtétel Bizottsága (TIB) vezetősége nevében Nagy Erzsébet, Vásárhelyi Miklós, Hegedűs B. András és Hegedűs László, a Recski Szövetség nevében Zimányi Tibor főtitkár és Bod Béla koszorúzott. Elhelyezte a kegyelet virágait Fónay Jenő elnök vezetésével a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége, a Volt Politikai Foglyok Világszövetsége, valamint a TIB 1956-os, illetőleg lelkiismereti, nemzetiségi tagozata. Végül Maléter Pál özvegye, Gyenes Judit vezetésével a TIB katonai tagozata koszorúzott.
A katonai tiszteletadással rendezett megemlékezés a Szózat hangjaival ért véget.
x x x
A hivatalos megemlékezést követően helyezte el a kegyelet virágait és koszorúit a mártírok sírjain számos társadalmi-politikai szervezet és párt, köztük az 1956-os Szövetség, az 1956-os Kegyeleti Bizottság, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, az Ifjúsági Demokrata Fórum és a Magyar Demokrata Fórum több szervezete. Majd benépesült a 301-es parcella sírkertje, hozzátartozók és az emlékezők sokasága tisztelgett az 1956-os forradalmat követő megtorlás áldozatainak sírjainál. (folyt.köv.)
1990. június 16., szombat 13:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az 1956-os forradalom mártírjairól emlékeztek meg a nemzeti
gyásznapon (2. rész)
|
A Szabad Demokraták Szövetségének szombaton délután Budapesten rendezett megemlékezésen Mécs Imre, az SZDSZ ügyvivője beszédében megemlítette: 1987. június 16-án vonult először utcára a demokratikus ellenzék mintegy ötven főnyi csoportja, hogy a sok esztendőn át illegálisan, bújkálva tartott emlékezés után, nyíltan is kifejezze kegyeletét és tiszteletét Nagy Imre és az 1956-os forradalom mártírjai iránt. Akkor ,,keresztelték át,, a mostani megemlékezés színhelyét Batthyány Lajos-Nagy Imre-emlékmécsessé. Mécs Imre a továbbiakban kiemelte: 1956 értékvédő hagyományunk, s a forrad alom céljaiból meg kell valósítani a legfontosabbakat, mindenekelőtt az ország függetlenségét.
Hankó Faragó Miklós, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetőségének tagja hangsúlyozta: a szabad demokraták vállalják 1956 nemes hagyományainak folytatását. Szólt arról, hogy hosszú idő után végre szabadon választott parlamentje és legitim kormánya van az országnak. A kormányt azonban megoldatlan problémák feszítik, s úgy tűnik, hogy a ,,nyugodt erő egyre inkább tétova erővé válik.,,
A szabad demokrata képviselő kifogásolta, hogy még mindig nem indulhatott meg a valódi privatizáció, ezzel szemben a rendezetlen törvényi viszonyok továbbra is módot adnak a gazdasági visszaélésekre, a hatalomátmentésre. Késik az inflációellenes koncepció, az igazságos földprogram meghirdetése, s késnek az elengedhetetlen szociális intézkedések - mondotta. Bírálta a kormányt azért is, jóllehet szeptemberre tervezik az önkormányzati választásokat - még mindig nem terjesztették az Országgyűlés elé az önkormányzati törvényt. A szónok leszögezte: a szabad demokraták tisztában vannak azzal, hogy egy csőd szélén álló országból nem lehet egyik napról a másikra jóléti demokráciát teremteni. (folyt. köv.)
1990. június 16., szombat 20:33
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Az 1956-os forradalom mártírjairól emlékeztek meg a nemzeti
gyásznapon (3. rész)
|
Látva azonban a fokozódó bizonytalanságot, az égető társadalmi problémák megoldásának elodázását, a parlamenti jogalkotó munka tétlenségét - jelentette ki Hankó Faragó Miklós -, a Szabad Demokraták Szövetsége, amennyiben a kormány továbbra sem lesz képes irányítani az országot, tudni fogja, mi az ellenzék kötelessége.,, Az országnak most arra az elhatározottságra van szüksége, amelyet Nagy Imre tanúsított 1956 októberében, és arra a hűségre, amellyel ő a mártíromságot vállalta - tette hozzá.
X X X
Vidéken is számos helyen emlékeztek az 1956-os forradalom mártírjaira.
Nyíregyházán, az Északi Temetőben a Városi Tanács, a Fidesz, az MDF és az SZDSZ helyi szervezetének képviselői megkoszorúzták a megtorlás két szabolcsi áldozata, Szilágyi László és Tomasovszki András sírját. Este a nyírségi megyeszékhely főterén, a Kossuth-szobornál sokan gyújtottak gyertyát a mártírok emlékének tisztelegve.
Szolnokon az MDF helyi szervezete rendezett megemlékezést az 1956-os forradalmi emlékműnél, amelyen több helyi párt, szervezet és egyesület képviselői helyezték el a kegyelet virágait. Az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok Megyei és Szolnok Városi Irodája az Új Néplapban közzétett levelében tisztelgett Nagy Imre és az 1956-os forradalom hőseinek emléke előtt.
Szombathelyen a Fidesz, az FKgP, a KDNP, az MDF és az SZDSZ helyi szervezetei, a Savaria és a Vörösmarty út kereszteződésénél lévő emléktáblánál szerveztek este megemlékezést, amelyen a részt vevők gyertyát gyújtva tisztelegtek az októberi harcokban elesett, illetőleg november 4-én lemészárolt Vas megyei forradalmárok emlékének. (MTI)
1990. június 16., szombat 20:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|