|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
- Vélemények a kormányprogramról - 10. folyt.
|
Most a helyzet teljesen más. Ha most támadnak bennünket, annak részben örülni kell, részben pedig méltósággal kell tudni viselni, mert itt a lehetőség arra - miután egy nyilvános fórumon itt ülünk a parlamentben, a sajtó jelen van - hozzáférünk a nyilvánossághoz. Ha támadnak, azt méltósággal kell elviselni, mert itt a mód arra, hogy visszavágjunk, válaszoljunk és megvédjük a magunk álláspontjait érdemben. Én azt gondolom, hogy ezt jól csináltuk. Az engem ért személyes támadásra meg ezért nem óhajtottam én magam reagálni. Nem akartam a pitiánerségnek ezt a szintjét megütni, és úgy gondoltam, hogy elegánsabb az, hogy ha mások mondják el és fejtik ki a velem szemben kifejtett vélemények tarthatatlanságát. Egy frakcióvezető az ilyen személyeskedő, pitiáner vitákba illdomos ha nem bocsátja bele magát.
- Elégedett voltál-e az este megszavazott eredménnyel? Tehát a szavazati aránnyal?
- A Fidesz hozzászólásának nem az volt a célja, hogy ezt az eredményt megváltoztassa, mert akkor lehetetlenre vállalkozott volna. Nyilvánvaló volt, hogy ha egy kormánykoalíció többségben van a parlamentben, akkor az meg fogja választani a maga miniszterelnökét. Ez nem lehetett kérdés. Itt arról volt szó, hogy el kell érnünk azt, hogy a kormánytöbbség meglássa, megértse, hogy nem lesz könnyű dolga, és ide csak komoly javaslatokkal, komoly tervekkel teheti be a lábát, mert ha mást csinálna, akkor megjárja. És szerintem elég világosan sikerült velük megértetni. Úgy hogy inkább ez volt a célja. Az ülések komolyságának az elősegítése volt a célja a Fidesz tegnapi és tegnapelőtti szereplésének. Más eredményt nem várhattunk, belenyugszunk a megváltoztathatatlanba.
- Kasza László: Így Orbán Viktor. Előtte Hasznos Miklós, Tölgyessy Péter, Pozsgay Imre és Kónya Imre beszélt. Hogy is lehetne másképp: a frakciók vezetői meg vannak elégedve saját pártjuk, frakciójuk szereplésével a kormányprogram feletti vitában. De, hogy vélekedik erről a kritikus: a hivatalnok, a foglalkozás szerint kritikus megfigyelő, az újságíró? (folyt.)
1990. május 27., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|