|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Választás ,90 - SZDSZ-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. március 26., hétfő - A Szabad Demokraták Szövetsége
elégedett lehet a választások eredményével. Az eddigi adatok alapján
több mint egymillió állampolgár adta szavazatát a szabaddemokrata
jelöltekre, amiért az SZDSZ köszönettel tartozik - mondotta Kis
János megbízott pártelnök az SZDSZ sajtótájékoztatóján hétfőn, a
nemzetközi sajtóközpontban. Hozzátette: a számítások szerint az
SZDSZ-nek jó esélye van arra, hogy a választásokat a második
fordulóban megnyerje. Számítanak rá, hogy a második fordulót
követően a Magyar Demokrata Fórum a Szabad Demokraták Szövetsége
mögé kerül.
Kis János kifejtette, hogy az első forduló jelentősége kettős. Egyrészt kijelölte az MSZMP utódpártjainak helyét a hazai politikai palettán; ennek alapján valószínűsíthető, hogy az MSZMP nem lesz parlamenti párt, míg az MSZP nem válik kormánytényezővé. Másrészt az első forduló arra szolgált, hogy lényegesen leegyszerűsítse a küzdelmet, s megszűrje a nagy számú indulót. Kis János úgy vélekedett; már ebben a fordulóban eldőlt, hogy az első helyért versenyt folytató MDF és SZDSZ egyike lesz egy leendő koalíció meghatározó pártja. Azon véleményének adott hangot, hogy van esély stabil, működőképes parlament létrehozására. A második forduló arról dönt majd - hangsúlyozta Kis János -, hogy milyen politikai berendezkedés felé indul el Magyarország a pártállam összeomlása után. Ehhez Pető Iván szóvivő hozzáfűzte: a második fordulóban tisztázódik, hogy milyen orientációjú lesz a következő kormány: szociálliberális, mint amilyen az SZDSZ, avagy keresztény-nemzeti, mint az MDF.
Tölgyessy Péter a parlamenti mandátumok megoszlásának esélyeit latolgatta. Úgy vélekedett, hogy a területi listán megszerezhető 152 mandátumból legfeljebb hárommal-néggyel szerez többet az MDF az SZDSZ-nél. Ugyanakkor az egyéni választókerületekben az eddigi eredmények ismeretében kedvezőbb a szabaddemokraták helyzete, hiszen Budapesten 18-12 az arány az SZDSZ javára; két hely sorsát a sajtótájékoztató idején még nem ismerték. Vidéken pedig 46 helyen áll első helyen az SZDSZ, 38-on az MDF jelöltje. Ez pedig arra utal, hogy a második fordulóban, ahol az egyéni helyek eldőlnek, az SZDSZ legyőzi majd a Magyar Demokrata Fórumot, s az ország első pártja lesz. (folyt.köv.)
1990. március 26., hétfő 19:29
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Választás ,90 - SZDSZ-sajtótájékoztató (2. rész)
|
Kérdésekre felelve Kis János elmondta: nem időszerű még végleges választ adni arra, hogy milyen kormánykoalíció alakul ki. Nyilvánvaló, hogy mind az SZDSZ, mind az MDF először saját természetes szövetségeseivel próbál koalícióra lépni. Ám bizonyosnak tűnik; mindkét pártban van elég felelősségérzet ahhoz, hogy amennyiben azonban ez nem sikerül, a nemzet érdekeinek megfelelően cselekedjenek - mondta az SZDSZ megbízott elnöke. Ehhez hozzátette, hogy a szabaddemokratákhoz a Fiatal Demokraták Szövetsége a legközelebb álló párt, és az SZDSZ nem tudja elképzelni részvételét egy olyan koalícióban, amelyből a Fidesz ki lenne zárva. Elképzelhetőnek tartotta az együttkormányzást a Független Kisgazdapárttal is. Egy, a privatizációval kapcsolatos kérdésre válaszolva Kis János kifejtette: a Szabad Demokraták Szövetsége nem szándékozik mesterséges akadályokat állítani külföldi beruházások elé. Véleményük: a piacnak kell döntenie arról, hogy a külföldi tőke behozatala kifizetődő-e, nem pedig mesterséges limitek felállításával megszabni a beruházások mértékét.
Kis János a Szabad Demokraták Szövetségéről elmondta, hogy az SZDSZ szociális összetételét tekintve nyugat-európai értelemben vett néppárt, amelyben a munkásság, az alkalmazottak, a vállalkozók és az értelmiségiek egyaránt megtalálhatók.
Végezetül az SZDSZ képviselői leszögezték: véleményük szerint a parlamenti választások második fordulóját április 8-án kell megtartani, mindennemű halasztást elleneznek, hiszen álláspontjuk az, hogy az országnak mielőbb működőképes parlamentre és kormányra van szükség. (MTI)
1990. március 26., hétfő 19:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|