|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
A marosvásárhelyi események
|
---------------------------
München, 1990. március 20. (SZER, A mai nap) - Adásunkat a marosvásárhelyi szomorú eseményekkel kezdjük - Ara-Kovács Attila tudósít:
- Nemigen lephettek meg senkit a jelenlegi romániai fejlemények, legfeljebb az lehetett kétséges, mikor következnek be azok. Január végén már eléggé baljós jelek mutattak az ottani súlyos ellentmondásokra és politikai feszültségekre. Akkor Szászrégenben rendezett pogromot a helyi román lakosság a magyar kultúrájú cigányok ellen. Száz ember maradt hajléktalan, sokan megsebesültek.
Persze az sem lehetett véletlen, hogy a mostani marosvásárhelyi, de nemcsak ottani zavargások szintén Szászrégen térségéből indulnak ki. A környező falvakból , illetve a Görgény völgyéből - mint hírlik - szervezett formában indultak felfegyverzett parasztok tömegei Vásárhely felé. A szükséges autóbuszokat - bizonyíték van rá - a Vatra Romaneasca nevű hírhedt sovén szervezet, az úgynevezett Román Kereszténydemokrata Parasztpárt révén rendelte a helyszínre a feltüzelt parasztok szállítása végett. De érkeztek a pogrom helyszínére parasztokat szállító teherautók is.
Ma reggel 8 órától általános sztrájk indult ki Marosvásárhelyről a történtek miatt, mely átfogja Erdély magyarlakta részeit Sepsiszentgyörgytől Nagyváradig.
Délelőttre egyébként nagygyűlést hívtak össze Marosvásárhelyre, egyiket a Bolyai térre, a másikat a tegnap szintén megtámadott rádió stúdió elé.
Mint ismeretes, tegnap mindezt megelőzte egy pogromba torkolló magyarellenes tüntetés a marosvásárhelyi magyar intézmények ellen, így a Magyar Demokrata Szövetség és a marosvásárhelyi magyar rádió ellen. (folyt.)
1990. március 20., kedd
|
Vissza »
|
|
- Román-magyar események - 1. folyt.
|
Időközben kiderült, hogy a marosvásárhelyi események nem álltak egyedül. Furmanek Ferenc, a szatmárnémeti Magyar Demokrata Szövetség helyi vezetője eltűnt. Egyes jelentések szerint Furmanek az életveszélyes fenyegetések miatt önkéntesen ismeretlen helyre távozott.
Ara-Kovács Attilát hallották Budapestről.
- Ma este hat órakor a Hősök terén békés tiltakozó tüntetés lesz a tegnapi marosvásárhelyi pogrom ellen. A szolidaritási nagygyűlést a Magyar Demokrata Fórum szervezi, de csatlakozott hozzá a Szabad Demokraták Szövetsége, a Fidesz, a Keresztény Néppárt és a Független Kisgazdapárt is. A nagygyűlés ünnepi szónoka Csoóri Sándor. A különböző pártok eddig a következő szónokokat jelentették be: Csurka István az MDF, Kis János az SZDSZ és Keresztes Sándor a Keresztény Néppárt részéről.
- Felolvassuk a Magyar Demokrata Fórum országos elnökségének nyilatkozatát:
- A Magyar Demokrata Fórum országos elnöksége megdöbbenéssel és megbotránkozással értesült a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség marosvásárhelyi székháza ellen intézett erőszakos támadásról, a városban lezajlott magyarellenes pogromról, amelyet a román rendfenntartó erők többszöri kérésre sem akadályoztak meg.
Felszólítjuk a Román Köztársaság kormányát, hogy védje meg a magyar nemzeti kisebbség jogait, a rendelkezésre álló összes eszközzel biztosítsa a magyar szimbólumok tiszteletben tartását, az RMDSZ vezetőinek, tagjainak és minden erdélyi magyarnak a testi épségét. Fogassa el és büntesse meg a pogrom szervezőit és végrehajtóit. Kövesse meg a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségét.
Felszólítjuk Európa és a világ országainak kormányait és az ENSZ-et, hogy a román kormánytól haladéktalanul ugyanezt követelje. (folyt.)
1990. március 20., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Román-magyar események - 2. folyt.
|
Felszólítjuk a magyar kormányt, hogy haladéktalanul tegyen meg minden szükséges intézkedést az erdélyi magyarság élet- és vagyonbiztonságának megőrzése érdekében.
Felszólítjuk Magyarország polgárait, hogy március 20-ikán, kedden délután 6 órakor gyűljenek össze a budapesti Hősök terén, és békés demonstráción erősítsék meg az erdélyi magyarság védelmében fogalmazott követeléseinket.
Aláírás: a Magyar Demokrata Fórum elnöksége.
- A Marosvásárhelyen történtek természetesen a Budapesten folyó magyar-román értelmiségi találkozón is éreztették hatásukat. Erről az eseményről Szőcs Géza tudósít:
- A marosvásárhelyi tragédia felborította a Béla király úti román-magyar értelmiségi tanácskozás programját, és új mederbe terelte a találkozó menetrendjét.
A ma délelőtti felszólalások úgyszólván kivétel nélkül a Vásárhelyen történtekhez kapcsolódtak. Emlékezetesek maradnak Konrád György szavai, aki világosan megfogalmazta: nagyon határozottnak kell lennünk az Európában újjáéledő fasiszta jelenséggel szemben, és az a kormány, mely eltűri saját országában a pogromokat, vét a helsinki záróokmány ellen.
Markó Béla költő részletekkel szolgált azzal kapcsolatban, hogy a vásárhelyi magyar értelmiségiek már napok óta kérték a kormány beavatkozását az előrelátható atrocitások megelőzésére. A bukaresti kormány azonban tehetetlennek bizonyult.
Dr. Ewa-Maria Bárki, bécsi ügyvédnő a kormányok jogi felelősségéről beszélt általában, és a mostani román belügyminiszter felelősségéről konkrétan.
Háromnegyed tizenkettő után már kikristályosodott az az álláspont, hogy a Marosvásárhelyen történtekkel kapcsolatban külön közleményt tesznek közzé, még a találkozó közös nyilatkozatát megelőzően. E nyilatkozat többek között hangsúlyozza a résztvevők szolidaritását és együttérzését a súlyosan bántalmazott Sütő Andrással, akinek, mint meghívottnak ma kellett volna megérkeznie a találkozóra. (folyt.)
1990. március 20., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Román-magyar események - 3. folyt.
|
A néhány perce még ülésező, a szóbanforgó közleményt megszövegező bizottságnak mindenesetre nem volt könnyű a sokféle javaslat és szempont diplomatikus összhangba hozása.
Ide tartozik az is, hogy a román küldöttség itt Budapesten lélektani szempontból különösen kényes helyzetben van.
A közlemény végleges szövegének elfogadása ezután várható, tartalmáról esti híradónkban fogok beszámolni.
Szőcs Gézát hallották Budapestről. +++
1990. március 20., kedd
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|