|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Antall József londoni látogatása
|
--------------------------------
London, 1990. március 19. (BBC, Panoráma) - A magyarországi választások látogatót hoztak Londonba. A brit pártélet több képviselőjével beszélt a röplátogatáson lévő Antall József, a Demokrata Fórum elnöke, akit délután fogadott Thatcher brit miniszterelnök.
A magyar átalakulásról jó keresztmetszetet adnak az itt járt "új magyar vezetők". Két évvel ezelőtt Grósz Károly, akkori miniszterelnök, őszinte csodálattal adózott Thatchernek. Később kétszer is itt volt Londonban Pozsgay Imre, tavaly decemberben Németh Miklós miniszterelnök szakított időt gazdasági problémái közepette arra, hogy idejöjjön.
Ma kora délután a londoni magyar nagykövetségen fogadás volt Antall József tiszteletére és alkalom volt rövid, hangszalagra vett beszélgetésre is. Szente Péter munkatársunk ezt kérdezte a magyar politikustól, akinek van esélye a miniszterelnökségre:
- Úgy tudom, ma délután Thatcher miniszterelnök-asszonnyal is találkozni fog. Az egyik angol lap azt említi ezzel kapcsolatban, hogy amikor nemrég Tamás Gáspár Miklós járt Londonban, őt nem fogadta Thatcher, úgymond, a választási kampány alatt ez nem lenne a helyén. Minek tudja be, hogy önt viszont fogadja?
- Erre azt hiszem, nem én vagyok illetékes felelni. Mindenesetre úgy gondolom, hogy nem egyszerűen választási kampánykérdésről van szó, hanem a Magyar Demokrata Fórum, mint politikai párt, tagja az Európai Demokrata Pártok Uniójának, ugyanígy ennek nemzetközi szervezetének is, illetve felvételi kérelme alapján a választásokat követően fogják ezt megerősíteni. (folyt.)
1990. március 19., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Antall József londoni látogatása - 1. folyt.
|
Ebben a szervezetben a nyugat-európai kereszténydemokrata pártokkal együtt jelen van az angol konzervatív párt is, és hát más, hagyományos liberális pártok és egyéb demokrata pártok. Úgyhogy tulajdonképpen erre a találkozóra már korábban is sor került volna. A másik pedig, hogy Thatcher asszony is bizonyára tudja, hogy egy jószolgálati útnak a választások során London pillanatnyilag az utolsó óllomása, miután Washingtontól kezdve több nyugat-európai fővárost látogattam végig és találkozhattam francia, német és más kormányfőkkel és államfőkkel.
- Legutóbb Pozsgay Imrével készítettem interjút ebben a szobában. Pontosan ott ült, ahol ön most. Ő akkor biztos volt abban, hogy megválasztják köztársasági elnöknek. A keletnémet választások most újra megmutatták, hogy az előjelzések milyen csalókák lehetnek. Ön mire számít pártja és önmaga számára?
- A keletnémet választásokat nem tartom feltétlenül egészében a magyar választásokkal összehasonlíthatónak. A keletnémet politikai helyzet éppen a Nyugat-Németországhoz fűződő kapcsolat és a német egység gondolata miatt egészen más jellegű. Úgy gondolom azonban, hogy mindenképpen megerősíti, hogy egy olyan középpártnak, mint amilyen a miénk - s amelyik közel áll a CDU-hoz -, annak jó választási esélyei lesznek Magyarországon.
Ebben a térségben mindenképpen nagyobb befolyása és nagyobb jelentősége van a középpártoknak, illetve ebben a szituációban, amikor a hangulat meglehetősen antikommunistává válik, a Szovjetunióval szemben is nem éppen a legrokonszenvesebb lelkiállapotban vannak az emberek - most nem az átalakulásra gondolok, hanem az elmúlt évtizedekre -, itt igazából nem a szociáldemokratáknak, hanem egy közép- és jobbközép politikai pártnak van igazi esélye. Magunkat is ide sorolom. (folyt.)
1990. március 19., hétfő
|
Vissza »
|
|
- Antall József londoni látogatása - 2. folyt.
|
- Igen valószínű viszont, hogy egyik párt sem lesz képes egyedül kormányt alakítani. Az MDF milyen koalíciós megoldást szeretne? Egy középjobb és középbalt átölelő MDF-SZDSZ éles koalíciót, amint ezt az MSZP-vel tenné, az egyetlen fő ellenzéki párttal, vagy még egy olyan koalíciót, amiben az SZDSZ is ellenzékként szereplne.
- Úgy gondolom, hogy ezt csak akkor lehet majd eldönteni, amikor a választások második fordulóján is túl leszünk. Hiszen meggyőződésem, hogy az első fordulóban az egyéni választókerületekben csak egyharmada fog tulajdonképpen eredményesen szavazni, és csak a második forduló után lesz világos képünk a parlament összetételéről. Így hát azt tudom elmondani, amire elvi határozata van a Magyar Demokrata Fórum vezető testületeinek arra, hogy a választások után megalakuló első kormányban nem kíván koalícióra lépni a Magyar Szocialista Párttal. Ez elvi határozat. A másik amit kijelenthetek, hogy politikai hagyományban, politikai gondolkodásban hozzánk legközelebb a Kisgazdapárt és a Kereszténydemokrata Néppárt áll, de más pártokat sem zárunk ki elvileg. +++
1990. március 19., hétfő
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|