|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ és a Fidesz képviselői a magyar Watergate-üggyel
kapcsolatban eddig elrendelt intézkedésekről
|
1990. január 8., hétfő - Miként vélekedik az SZDSZ és a
Fidesz a magyar ,,Watergate-ügy,, kapcsán eddig hozott
intézkedésekről? Erről nyilatkozott a két szervezet képviselője az
MTI munkatársának.
Kis János, a Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivője kifejtette: miután a Katonai Főügyészség illetékese közölte, hogy a feljelentés alapjául szolgáló dokumentumok hitelesek, és ebből következtetve megállapítható a bűncselekmény folyamatos elkövetésének alapos gyanúja, személyes véleménye szerint érthetetlen, miért nem függesztik fel azonnali hatállyal Horváth József belügyi osztályvezetőt, illetve az Állambiztonsági Szolgálat tevékenységét felügyelő Pallagi Ferenc belügyminiszter-helyettest. Ugyancsak elengedhetetlennek nevezte, hogy ne csak a jelenlegi törvénysértéseket vizsgálják ki, hanem a politikai rendőrség eddigi tevékenységéről is számoljanak el. Végezetül a belügyminiszter azon megállapításaira utalva, miszerint a Fidesz és az SZDSZ a választások előtt kíván csatát nyerni leleplező akciójával, leszögezte: a két szervezet nem vádaskodik, hanem bizonyítékokat tárt fel, épp ezért helyesebb lenne, ha a miniszter ezekkel a dokumentumokkal foglalkozna.
Fodor Gábor, a Fidesz választmányának tagja elmondta: bár csak három nap telt el az ügy kipattanása óta, az eddig hozott intézkedések nem megnyugtatóak. Egyrészt nem tudható teljes bizonyossággal, hogy ki zároltatta az ominózus dokumentumokat. Másrészt késik a személyi konzekvenciák levonása is. Abból például, hogy a belügyminiszter a belső biztonsági szolgálat csoportfőnökét kötelezte igazoló jelentésre, az tűnik ki, mintha a Belügyminisztériumban nem lennének egészen tisztában a magyar ,,Watergate-ügy,, nyomán keletkezett bizalmi válsággal. A miniszterelnöknek küldött levélben ugyanis a Fidesz és az SZDSZ követelte a belső biztonsági szolgálat vezetőjének, illetve a területet felügyelő miniszterhelyettesnek azonnali felfüggesztését. Ugyanígy kezdeményezték a belügyminiszter lemondását. Utóbbival kapcsolatban határozott véleményünk - hangsúlyozta Fodor Gábor -, hogy a belügyi tárca vezetőjének le kell vonnia a konzekvenciákat, akár tudott az adatok gyűjtéséről, akár nem. Végül egyáltalán nem megnyugtató az sem, hogy az ügy tényeinek kivizsgálásával megbízott csoportot nem a BM-en kívül álló személy vezeti, hanem épp az illetékes tárca képviselőiből alakítottak bizottságot. (MTI)
1990. január 8., hétfő 16:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|