|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Középkori város - Víz alatti alagút - Javaslatok a visegrádi partszakasz helyreállításához
|
1989. november 9., csütörtök - A nagymarosi vizierőmű építésének elhagyásáról hozott parlamenti döntés nyomán máris megélénkült az érdeklődés külföldi cégek részéről különféle idegenforgalmi beruházások megvalósítása iránt a Dunakanyarban. A javaslatok elsősorban a visegrádi tanácshoz futnak be. Fieszl Béla tanácselnök, az MTI munkatársának elmondta: többek között egy belga vállalat fontolgatja, hogy a lepencei termálvíz-forrás mellé gyógyszállót épít, egy svéd vállalkozó pedig nemzetközi jachtkikötő és szálloda beruházási költségeit fedezné. Korábbi keletű javaslat egy osztrák-magyar vegyesvállalat részéről, hogy a Budapest-Bécs Világkiállításhoz kapcsolódó beruházásként a visegrádi Duna-parton turisztikai látványosságot kínáló középkori város épülne fel. E célra másfél milliárd forintot áldozna a cég. A tanulmánytervet Makovecz Imre el is készítette már, ám az erőműépítés kétségessé tette a különleges város megvalósítását. Az építés leállítása növeli a terv valóra váltásának esélyeit. A tanács mindenesetre felkészült, hogy az építkezések miatt megbolygatott partszakaszt úgy állítsák majd helyre, hogy az alkalmassá váljon a fejlesztési elképzelések megvalósítására. A tereprendezés a számítások szerint 1,1 milliárd forintot emésztene fel. Eszerint másfél millió köbméter földet kell majd megmozgatni, és a nagymarosi óriás munkagödör miatt a visegrádi oldalon kialakított ideiglenes Duna-meder ismét szárazra kerülne, ahol öblözetek, kisebb tó tehetné értékesebbé ezt a partszakaszt. Felvetődött az is, hogy Nagymaros-Visegrád között - részben a már elkészült munkagödör felhasználásával - alagút épülhetne meg a meder alatt, így a táj összképének megváltoztatása nélkül is megindulhatna a forgalom a két part között.
Mindezekkel a javaslatokkal, számításokkal a tanács felkészült arra, hogy a helyreállítási munkák megindulásához a kivitelezőknek kész tervezési programjavaslatot adjon majd, amelyet a további tervkészítésekhez támpontul felhasználhatnak. (MTI)
1989. november 8., szerda 21:57
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|