|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Ülést tartott az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága (3. rész)
|
Még a kormány állásfoglalásának hiányában terjesztette elő azt a javaslatot: a százezer hiteles aláírás birtokában az Országgyűlés írja ki az SZDSZ által kezdeményezett népszavazást, de önmagát a törvényesség szilárd őrének és a politikai átmenet irányítójának is tekintve tűzze ki a köztársaságielnök-választás időpontját is - egyidőben. Véleménye szerint ha a népszavazást és az elnökválasztást külön-külön tartják meg, az utóbbira az idén már nem kerülhet sor. Tallóssy Frigyes (Budapest, 24. vk.) mégis ezt javasolta, úgy, hogy a népszavazás után egy héttel tartsanak elnökválasztást. Többen felvetették: a népszavazás és a választás időbeni elkülönítése azt eredményezhetné: a választópolgárok nem mennek el háromszor szavazni. A levegőben benne van ugyanis, hogy a köztársaságielnök-választás valószínűleg csak két forduló után lesz eredményes. Mint az államtitkár mondotta: lehetséges olyan megoldás is, hogy a képviselőválasztást írják ki, ez esetben a választás előtt és után három hónappal nem lehet népszavazást tartani. (Ezt a változatot sem ő sem pedig a jelenlévők nem tartották elfogadhatónak.) Véleménye szerint egy napon négy kérdésben kellene szavazni, bár ezek pontos megfogalmazása még várat magára: akarja-e az állampolgár, hogy a képviselőválasztások előtt a lakosság közvetlenül válasszon köztársasági elnököt, ha igen, akkor az alábbi jelöltek közül kit látna szívesen köztársasági elnöknek, továbbá melyik címert választja és melyik nap legyen a nemzeti ünnep? A kérdéseket külön-külön szavazócédulán tennék fel - még akkor is, ha egyféle szavazócédula elkészítése a sokszorosítással együtt 15 millió forint -, s csak az első kérdésre adott szavazatok arányának ismeretében számolnák össze (vagy sem) a köztársaságielnök-jelöltekre leadott voksokat. Ezzel kapcsolatban ketten is arra a veszélyre hívták fel a figyelmet: előfordulhat, hogy az első kérdésre a többség nemmel szavaz vagy nem lesz meg a szükséges szavazati arány, míg az elnökjelöltek valamelyikére - ,,biztos, ami biztos,, alapon - voksolnak az állampolgárok. A bizottság ebben a kérdésben is, valamint a földtörvény módosításáról is hétfő reggeli ülésén dönt. (MTI)
1989. október 26., csütörtök 17:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|