|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Folytatódott a Fidesz-kongresszus (3. rész)
|
Arról is döntött a kongresszus, hogy nem indítanak polgári pert Antoniewitz Roland ellen, aki a napokban sértő megjegyzésekkel illette Orbán Viktort. A plenáris ülésen szenvedélyes vita bontakozott ki a köztársasági elnök megválasztásával kapcsolatos Fidesz-álláspont kialakításakor. A nagyszámú felszólalásból kitűnt: kiindulásként mindenki elfogadja azt alapelvet -, amelyet egyébként a Fidesz a háromoldalú tárgyalások során mindvégig következetesen képviselt -, hogy az országgyűlési képviselők megválasztása előtt ne kerüljön sor az államfő megválasztására. Többen is - köztük Orbán Viktor, Bozóki András, Kakuk György, Wachsler Tamás - hangsúlyozták, hogy a Fidesznek a kérdésben továbbra is fenn kell tartania álláspontját, s folytatnia kell az SZDSZ-szel közös aláírásgyűjtést a népszavazás kiírásával. Nem voltak viszont egységesek a nézetek abban, hogy milyen taktikát kövessen a Fidesz, amennyiben nem sikerül népszavazásra bocsátani a kérdést. A nézetek két kérdésben - az államfőválasztás esetleges bojkottja, illetőleg a jelöltállítás vagy - támogatás - ütköztek. Több felszólaló - így Rácz András és Wachsler Tamás - megfontolandónak tartotta, hogy a köztársaságielnök-választás első fordulójában bojkottra való felszólítással gátolják meg az érvényes eredmény megszületését. Mások viszont - köztük Bíró László, Kakuk György, Hegedűs István, Rockenbauer Zoltán - rossz taktikának minősítették ezt a módszerr, azzal is érvelve: kevés a valószínűsége annak, hogy ily módon megfelelő tömeget mozgósíthatnának. Élénk vita folyt arról is, hogy az államfőválasztás kiírása esetére döntsön-e a kongresszus konkrét személy támogatásáról, vagy a Fidesz más testülete később foglaljon állást. Többen - Bánlaki József, Csík Csaba és Wachsler Tamás - is szükségesnek vélték, hogy a Fidesz már most nevezze meg jelöltjét, sőt ajánlották: tegyenek szándéknyilatkozatot Rácz Sándornak, az 1956-os Nagybudapesti Munkástanács elnökének, a Fidesz tiszteletbeli tagjának államfővé jelöléséről. Mások viszont korainak tartották a személyre vonatkozó döntést. Egybecsengett Rácz András és Roszik Gábor véleménye, miszerint az ellenzéki szervezeteknek érdemes lenne előzetesen tárgyalni közös jelölt állításáról. Roszik Gábor szerint ugyanis csak így lenne esély arra, hogy az ellenzék jelöltje győzzön a köztársasági elnök választáson. (folyt.köv.)
1989. október 14., szombat 16:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|