|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Balassagyarmat csatlakozik
"A kialakult helyzetért a pártállam vezetése a felelős.
A balassagyarmati reformkör ezért struktúra- és modellváltást
akar radikális és összehangolt politikai és gazdasági reformok
útján, az európai ,,közös ház,, és a Duna menti népek összefogása
keretében."
SZER, Földközelben:
A megyei lapok helyzete
"Idén változni látszik a helyzet. Különösen örvendetes, hogy
indul a tájékoztatási verseny, szűnőben a megyei pártújságok
egyeduralma. Vidéken is alakulnak a magukat függetlennek nevező
lapok, mint például májusban a Fejér, Komárom és Veszprém megyében
megjelenő Aréna vagy a viharsarki Dél-Kelet, illetve a Bácskapocs.
Ezek tovább színesítik a hazai sajtó palettáját, és helyt adnak az
ellenzéki szervezeteknek is, amelyek többsége még mindig nem
rendelkezik önálló szócsővel."
|
|
|
|
|
|
|
Utcai demonstráció a munkásőrség ellen
|
1989. szeptember 25., hétfő - Fővárosszerte plakátok, szórócédulák tudatják, hogy a Fiatal Demokraták Szövetsége és a Szabad Demokraták Szövetsége a Fegyveres Erők Napjára békés demonstrációra hív a Munkásőrség Országos Parancsnoksága elé mindenkit, hogy ily módon követeljék a munkásőrség azonnali és maradéktalan feloszlatását. Az MTI a szervezőktől érdeklődött: miért tartják szükségesnek ez ügyben utcára hívni az embereket.
Az SZDSZ-nek és a Fidesznek, valamint más ellenzéki szervezeteknek is, legalább egy éve állandóan visszatérő követelése, hogy a munkásőrséget - amelyet az uralkodó párt magánhadseregének tekintenek - mindenféle jogutód nélkül oszlassák fel - mondta Szász István az SZDSZ-Tanács tagja. - Erre véleményük szerint egy esztendő elég lett volna, figyelembe véve azt is, hogy személyében senkit ne érintsen hátrányosan egy esetleges azonnali feloszlatás. A békés átmenethez nem tartják szükségesnek egy ilyen fegyveres testület létét - hangoztatta Szász István. Szólt arról is, hogy véleménye szerint ennek az ,,idejétmúlt szervezetnek,, a megszüntetése növelné a békés átmenet iránti bizalmat. Ám minden ismételt követelésük ellenére nem tudták elérni a háromoldalú tárgyalásokon a munkásőrség feloszlatását, ezért e követelésük nyomatékosítására kezdeményezik a hangsúlyozottan békés tiltakozó demonstrációt. Lévay Levente, a tüntetés szervezője, az SZDSZ kispesti szervezetének ügyvivője mindehhez hozzátette: az SZDSZ és a Fidesz még a szabad választások előtt elengedhetetlennek tartja a munkásőrség feloszlatását. A demonstráció dátumául azért választották a fegyveres erők napját, szeptember 29-ét, mert ezzel is azt kívánják kiemelni, hogy a munkásőrség nem része a törvényes felügyelettel rendelkező fegyveres erőknek. (MTI)
1989. szeptember 25., hétfő 16:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
1989. június 4. Ekkor jelentkezett az EKA ülésén a Keresztény Demokrata Néppárt nevében (KDNP) Szakolczay György kérte az EKÁ-ba való felvételüket. Hosszas vita után döntés nem született.
MTV2 nézői telefon:
"Békés, Munkácsy M. u. 35. 1/51: Kedves TV2! Miért hasonlitják össze a zsidókat a cigányokkal?!A zsidóság müveit, intelligens és becsültesen dolgozik. Csak a vallásuk más. Nincs antiszemitizmus. Ezzel akarják most a figyelmünket a gazdasági helyzetről és egyéb másról a fugyelmünket elterelni. Cigánykérdés van, volt és lesz. Bizonyos uricigányokkal nincs baj. A többi rétegnek esetleg 2o h-a dolgozik. De a többi sefttel, és lop, 8o%-a a nyakunkon él. Akik kitalálták, hogy velünk lakjanak, azok valószinüleg nagyjövedelmű vezető emberek Kivánok nekik egy-két cigány családot.Mi a létminimum alatt élünk, ők szines tv-t néznek, videóznak, szórakoznak, a tanácsra mennek segélyért és kapnak is. A 3 szobás lakást elcseréli egy két szobásra, majd ha elfogyott a pénz, egy mégkisebbre költöznek. Ezekben a lakásokban a lakók félnek tőlük, a ház nyugalmát zavar¬ják, teljesen kihasználják a rendszertől kapott segitséget. Nem a cigányok ellen van kifogásom, hanem a viselkedésük ellen. Azt szeretném ha a vezető emberek is olyan házakban élnének, ahol lakik egy-két cigány család, akkor megismernék a magyarok istenét."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|